Baba

Már minden vármegyében van szamárköhögés-gyanús eset

Július közepén 32 szamárköhögés-gyanús esetet regisztráltak itthon.
2024. Július 31.

Ez új rekordnak számít az NNGYK heti jelentése szerint – írja a Portfolio. A legfrissebb jelentés szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből is jelentettek most gyanús fertőzést, ezzel idén már minden vármegyében megjelenhetett a betegség.

Fontos azonban, hogy az NNGYK ilyenkor csak a gyanú bejelentésekről számol be, de azt is listázza, hogy hány esetben sikerült azonosítani is a fertőzést, írja a Telex. A jelentés szerint bejelentések a fővárosból, és 12 vármegyéből érkeztek (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár, Tolna és Veszprém). A potenciális szamárköhögéses betegek közül nyolc volt csecsemő, 1 fő volt 1-2 éves, szintén 1 fő 3-5 éves, ketten 6-9 évesek, hárman 10-14 éves, szintén három fő 15-19 éves korosztályba tartozik. 20 és 59 év között 10 fő, négy fő pedig a 60 feletti korcsoportba tartozott.

babát orvos vizsgálja

Kép: Getty Images

Az NNGYK szerint az elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok 11 fő esetében támasztották alá a klinikai diagnózist, a többi betegnél a diagnosztikus vizsgálatok még folyamatban vannak.

Az NNGYK korábban úgy nyilatkozott, hogy járvány egyelőre nincs Magyarországon. Ahogy a múlt héten mi is megírtuk, a legnagyobb veszélynek az oltatlan csecsemők vannak kitéve, azoknál a csecsemőknél, akik nincsenek beoltva, súlyos, akár oxigénhiányos állapotot idézhet elő a köhögőroham. A köhögési rohamok akár légzésleálláshoz is vezethetnek a kisbabáknál. Sajnos az elmúlt időszakban két csecsemő is meghalt Magyarország két különböző pontján szamárköhögés és a kialakult szövődmények miatt.

A szamárköhögés vagy pertussis betegséget a Bordetella pertussis vagy a B. parapertussis baktérium okozza, és a csecsemőkre a legveszélyesebb. A kórokozót 1906-ban azonosították, és az 1940-es években fejlesztettek ellene először vakcinát, Magyarországon 1954-ben vezették be a védőoltást. Itthon az oltási rendszer a kettő, három, négy és tizennyolc hónaposan, hatévesen, majd az általános iskola hatodik osztályában beadott oltásokkal védi a gyerekeket a betegség ellen.

Jelenleg egész Európában növekszik a betegek száma, az NNGYK szerint a környező országokban, például Szerbiában és Horvátországban már járványos a helyzet. A járványügyi hatóság ajánlása, hogy a csecsemőkkel rendszeresen találkozó felnőttek vegyék fel az ismétlő oltást, amit a háziorvoson keresztül igényelhetnek.