Babataps
Végig tudtam, hogy fiam lesz, ennek ellenére, és mivel férjem inkább lányra számított – hiszen ő olyan szépet vár, mint én –, továbbá az orvos első tippje alapján lányneveket sorakoztattunk fel. Itt alkalmaztuk először a „babataps” módszert. Bízzuk a babánkra a döntést! Este, elalvás előtt a hasamra tettük a kezünket, és a két-három legjobban tetsző és csengő nevet versenyeztettük egymással. Ha kimondjuk a nevet, és a baba rúg egy nagyot, azaz lelkesen tapsol, mint a jobb kibeszélő show-kban az egyes produkciókra reagáló nézőközönség, akkor az a név biztosan tetszik a babának.
Ha a másik név hallatán erősebben rúg, akkor kétségkívül az tetszik neki jobban, hiszen lelkesebben tapsol. Ebben az esetben annyi lett volna a feladatunk, hogy szimplán elfogadjuk a baba döntését. Ez a módszer remeknek bizonyult, mindaddig, amíg eszünkbe nem jutott, hogy mi a helyzet akkor, ha a baba pont fordítva gondolkodik, és annál a névnél rúg hatalmasat, amelyik nem teszik neki! Ezek után – bár a férjem rendre Viviennek szólította a picit – kiderült, hogy kisfiunk lesz. Egyértelműen megmutatkozott az ultrahangon.
Akkor jöhetnek a fiúnevek. Mint minden családban, nálunk is felmerült, hogy az apa nevét kapja. Nem szerettük volna, ha idegenek – akiknek a véleménye persze nem számít – esetleg csúfolják, vagy összesúgjanak a háta mögött, miszerint ezek a szülők hogy adhattak ilyen nevet szegény ártatlan kisgyereknek! Meg szerettük volna kímélni fiunkat attól a procedúrától, hogy felnőve hivatalba kelljen járnia, csak hogy megváltoztassa az utónevét, amit kedves szülei ráaggattak. A Tarzan név elvetve.
Úgy tűnt, már csak egy akadály van hátra: a rokonok, barátok, ismerősök és kollégák gyerekeinek nevei. Mit csinálunk akkor, ha megkérdezzük a leendő szülőtársainkat, és olyan nevet kapunk válaszként, ami a mi fejünkben is ott motoszkált már elég biztosan? Végül sorban mindenkiről kiderült, hogy kislányuk születik, így az összes akadály elhárult a mi választásunk elől. Amikor a műtőbe tolt, a szülésznő rákérdezett a baba nevére. Kedves – mondtam halkan, majd kérdő tekintetét elkapva megismételtem: kedves, azaz Milán!
Dr. Mityuk Beatrix
Így lett Marcikából Pannika, majd végül Dórika
Amikor az ötödik hónapban megtudtuk a gyerekünk nemét, újra elővettük a listánkat, és eldöntöttük, hogy kisfiunknak a Marci nevet fogjuk adni. A gyerekszobát is Marcikának festegettük, rendezgettük. A festés alkalmával úgy határoztunk, hogy ne legyen az a tipikus fiúszoba, a kék árnyalataival, hanem inkább a köztes sárga színt választottuk.
Teltek-múltak a napok, és elérkezett a következő hónap, az újabb nőgyógyászati vizsgálat ideje. Ahogy feküdtem a rendelőben az ultrahangos ágyon, és próbáltam követni a doktor úr magyarázatát, egyszer csak megkérdezte orvosom, hogy ugye már mondta, hogy kislányunk lesz. Csak óvatosan mertem válaszolni, hogy legutóbb kisfiút említett. Kicsit tanácstalanul mondta, hogy ő most kislányt lát. Jó alaposan szemügyre vettük ismét, amit látni lehetett a „kis pacából”, de a doktor úr semmi fiúra utaló jelet nem talált. Így hát abban maradtunk, hogy majd legközelebb meglátjuk, mit látunk.
Hazaérve megszemléltük a kicsi szobáját, és elégedetten nyugtáztuk, hogy így legalább akár fiú, akár kislány lesz a gyerekünk, a szoba tökéletes lesz neki. Következő alkalommal a doktor úr ismét alaposan megvizsgálta a látottakat, és megállapította, hogy egész biztosan kislány van a pocakomban. Így hát a férjemmel újragondoltuk a névválasztást, és a Panni mellett tettük le voksunkat.
Már a szülés előtti utolsó hónapban jártunk, mikor egyik nap elkezdtünk azon morfondírozni a párommal, hogy mi lenne, ha inkább a Dóri nevet választanánk, amely a második kedvencünk volt. Ettől kezdve Dóriként vártuk csöppségünket, aki végül 2010. július 24-én este meg is született. Azóta már sokszor elgondolkoztunk rajta, hogy milyen jól választottunk, hiszen ahogy elnézzük gyönyörű kislányunkat, nem is annyira pannis!
Sarkady-Filák Éva, Budapest
Mama, ez itt most nem demokrácia!
Talán érzelgősen hangzik, és engem is meglepett, mert nem vagyok egy „megérzések embere” telepata anyuka, de a lányom még meg sem fogant, én már pontosan tudtam, milyen lesz majd, és hogy Pannának fogják hívni. Pekk Panna: egy kedves, vagány kiscsaj.
Persze heves ellenérzést és felhördülést váltottunk ki némiképp maradinak mondható családunkból. Csak néhány kedves megjegyzés:
„Micsoda!? Panda?”, „Ez nagyon idétlenül hangzik!”
„Felnőttkorában majd szégyellheti!”
„…és egyébként is, benne sincs a kalendáriumban!”
És a diplomatikus: „Gondolkozzatok még…”
Személyes kedvencem a következő felvetés volt: „Írjatok egy listát, és majd közösen kiválasztjuk!” Hát, erre már a férjem sem bírta tovább, és közölte: „Mama, ez itt most nem demokrácia kérdése!” Néhány hónappal később újra rákérdeztek: „Na, mi lesz a neve?” „Panna!” Ezután végre csönd és csendes belenyugvás következett.
A kislányom most egyéves múlt, és olyan, amilyennek megálmodtam: csodaszép, huncut kék szemű kis csajszi, aki folyton tesz-vesz és csacsog, pontosan tudja, mit akar, és hogy kit mivel lehet levenni a lábáról. Ő a mi Pöttöm Pannánk.
Pekkné Csíki Veronika, Egerszalók
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
