Azt hittem, könnyű lesz. Azt hittem, mindenki ezt csinálja. Egészen addig, amíg a szoptatási utam nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, és kizárólag mellszívással, pumpálással lehettem biztos abban, hogy a babáim jól laknak. Az út nehéz volt, és gyakran éreztem magam vesztesnek, mintha az anyaság alapjaiban kudarcot vallottam volna. De idővel kezdtem ráébredni, hogy a mellszívás is szoptatás, és egyáltalán nem kudarc, csupán egy másik út.
“Egyikőnk sem aludt, a kisfiam nem hízott, egy idegroncs voltam”
Első babám harmincnégy hétre született, és hiába tettünk meg mindent, egyszerűen nem állt készen a szoptatásra. Én pedig azon kaptam magam,hogy kudarcot vallok, mint anya. Átváltottam mellszívóra, és a babám etetésére fordított idő megduplázódott. Harminc percen át kézzel pumpáltam, majd további harminc percig etettem a fiam a leszívott tejjel. Aztán azzal időztünk, hogy függőlegesen tartsam őt a büfihez, míg egy óra múlva újra kellett kezdenem az egész folyamatot. Egyikőnk sem aludt, a kisfiam nem hízott, egy idegroncs voltam. Feladtam.
Tizennyolc hónappal később megszületett a második gyermekem. Azt hittem, egy időre született csecsemő szoptatása már gyerekjáték lesz – nem volt az. Lehet, hogy csak hiányzott belőlem a szükséges összpontosítás ahhoz, hogy valóban megtanuljak szoptatni. Lehet, hogy túlságosan traumatizált az elsőszülöttünk gyenge súlygyarapodása. Azon kaptam magam, hogy megszállottan próbálom kitalálni, pontosan mennyit eszik a kicsi, és azon aggódtam, hogy az nem elég.
Nagyon szerettem volna azt a „varázslatos” élményt, amilyennek a szoptatást leírják. Irigyeltem azokat a barátnőimet, akik még egy-két éves gyermekeiket is így etetik. De minél többet gondolkodtam ezen, annál jobban belenyugodtam a „pumpálásba”. Arra gondolok, így legalább mindig tudom, hogy mennyit eszik a gyermekem. Ráadásul olyan ételt kap, amit a testem termel. Ugyanúgy élvezi az anyatej egészségügyi előnyeit, mint a mellről szoptatott babák (például az antitestek védelmét a betegségek ellen, és kisebb nála az asztma, a hirtelen csecsemőhalál szindróma, az 1-es típusú cukorbetegség és a fülfertőzések kockázata). Olyan dolgokat kerestem, amelyekkel könnyebbé tehetem és jobban irányíthatom az egész procedúrát. Nekem ez az öt dolog segített:
1. Tedd szabaddá a kezed!
Ha sikerül olyan tartószerkezetet alkotnod, amivel szabaddá válik a kezed, akkor a pumpálás többé nem lesz kidobott idő. Ez óriási megtakarítás – főleg egy tesó mellett.
2. Használd a hűtőt!
Sokat számít, ha a berendezés részeit nem kell minden használat után elmosni. Ha befér a hűtődbe egy steril megoldással, akkor elég a napi öt-nyolc helyett egyszer elmosni.
3. Legyél képes használni a mellszívót útközben is!
Nem kell divatosnak vagy drágának lennie, de egy tartalék szivattyú (akár akkumulátoros, akár kézi) útközben megkönnyítheti az életed. Szükséged lesz egy jó hűtőtáskára is, amely az útközben leszívott tejet hidegen tartja, amíg hűtőbe nem tudod tenni.
4. Szerezz be kórházi minőségű mellszívót!
Még akkor is, ha be kell dugni, és csak naponta egyszer vagy kétszer használod, sokkal hatékonyabban leszívja a tejet és fenntartja az utánpótlást. A szülészorvos biztosan tud segíteni a kiválasztásban.
5. Keress egy jó vizespalackot!
Töltsd fel, igyál belőle, töltsd fel újra – egész nap! Hidratáld a szervezetedet. A pluszfolyadék segíthet abban, hogy szervezeted mindig készen álljon a mellszívásra. Ügyeljen arra, hogy mindig legyen kéznél egy üveg víz, hogy bármikor ihass, ha szomjas vagy, és megelőzni kiszáradást.
Kapcsolódó cikkek
