Egyikünk sem emlékszik pontosan arra, milyen volt például az első születésnapunk. Vagy arra, hogy csak alszunk, eszünk, sírunk a kiságyban és jön valaki, aki felemel és megvigasztal. Egyszerűen nincsenek emlékeink csecsemőkorunkból.
Kép: Getty Images
1905-ben Sigmund Freud alkotta meg az gyermekkori amnézia kifejezést, utalva arra a különös amnéziára, amely a legtöbb ember esetében, bár korántsem mindenkinél, elrejti a gyermekkor legkorábbi kezdeteit. Több mint egy évszázaddal később a pszichológusokat még mindig foglalkoztatja, hogy miért nem emlékszünk a legkorábbi életeseményeinkre.
„A legtöbb felnőttnek két-három éves kora előtt nincsenek emlékei” – mondta a Guardiannek a Cornell Egyetem professzora, Qi Wang. Hozzáteszi, hogy körülbelül hétéves korig a gyermekkori emlékek jellemzően hiányosak.
A kutatók egészen a közelmúltig úgy gondolták, hogy az agyunk nem elég fejlett ahhoz, hogy tartósan elraktározza az emlékeket. Az 1980-as években végzett vizsgálatok azonban kimutatták, hogy már a kétéves kisgyermekek is képesek emlékezni és részletesen felidézni a hónapokkal korábbi eseményeket. A kora gyermekkori traumáknak való kitettség szintén jól dokumentáltan növeli a későbbi szorongás és depresszió kockázatát. Cristina Alberini, a New York-i Egyetem idegtudományi professzora szerint a csecsemőkori amnézia paradoxona az, hogy hogyan lehetséges, hogy ezek az élmények örökre befolyásolják az életünket, ha elfelejtődnek?
Alberini állatokon végzett kutatásai azt mutatták, hogy a csecsemőkori amnézia időszakában kialakult emlékek valójában felnőttkorig tárolódnak az agyban, még ha nem is emlékezünk rájuk tudatosan.
Mind az állatok, mind az ember felnőtt korában az élettapasztalatokra vonatkozó hosszú távú memória kialakítása és tárolása nem lehetséges az agy hippokampusz régiója nélkül. Alberini szerint, ez a régió a korai emlékezetben is fontos, és a gyermekkori amnézia akkor következik be, amikor a hippokampusz az új tapasztalatok miatt fejlődik. „Ha a gyerekek korai éveiben nehéz helyzeteket élnek meg, talán nem emlékeznek a konkrétumokra, de az agyuk ennek a tapasztalatnak megfelelően fog formálódni”.
Az eltérő tapasztalatok azt is megmagyarázhatják, hogy miért változik jelentősen az az életkor, amikor képesek vagyunk felidézni az első emlékeinket. Wang kimutatta, hogy az amerikaiaknál a legkorábbi emlékek körülbelül 3,5 éves korban keletkeznek, ami majdnem hat hónappal korábban van, mint a kínaiaknál. Megállapította azt is, hogy az amerikaiak emlékei inkább énközpontúak és érzelmileg kidolgozottabbak, míg a kínaiak visszaemlékezései inkább a kollektív tevékenységekre és az általános rutinokra irányulnak.
„Az ázsiai kultúrában az identitást és az én-érzést kevésbé határozza meg az egyediség, hanem inkább a másokkal való kapcsolat” – mondja Wang.
Az eltérés másik magyarázatának az tűnik, hogy a szülők hogyan beszélgetnek a múltbeli tapasztalatokról a gyermekeikkel. A māoriknál az első emlékek 2,5 éves korban jelennek meg, korábban mint az európaiaknál. Az Otagói Egyetem professzora, Elaine Reese rámutat arra, hogy a māori kultúrában nagy hangsúlyt kapnak a szóbeli hagyományok, de a múltbeli események felidézésekor a beszélgetések is kidolgozottak.
Reese gyermekcsoportokat követett nyomon a kisgyermekkortól a serdülőkorig, és azt találta, hogy azok, akik gyermekkorukban gazdagabb narratív környezetben éltek, tinédzserként korábban és részletesebben emlékeztek vissza első emlékeikre. Ez azokra a gyerekekre volt jellemző, akiknek az anyja nyitott kérdéseket tett fel, és részletesebben beszélt a közös múltbeli élményekről, valamint azokra a gyerekekre, akik nagycsaládban nőttek fel. „Tudjuk, hogy a gyerekek már hat hónapos koruktól kezdve képesek mentális képet alkotni valamiről, ami az előző napon vagy héten történt. Ezt a mentális képet átvenni és szavakkal leírni az, ami nagyon fontos ahhoz, hogy egy életen át megőrizzék ezt az emléket.”
Az agy az emlékeket nem különálló fájlokként tárolja, mint egy számítógépen, hanem neuronhálózatként az egész agyban. Egy emlék felidézése aktiválja ezeket a hálózatokat, és megerősíti a neuronok közötti kapcsolatokat. Ez nem jelenti azt, hogy az emlékezet stabil: „Minden alkalommal, amikor újra felidézünk egy emléket és gondolunk rá, megváltoztatjuk azt” – mondja Reese.
Egy 2018-as felmérésben a válaszadók 39%-a számolt be arról, hogy az első emlékei kétéves korában vagy annál fiatalabb korban keletkeztek. A kutatók szerint a “valószínűtlenül korai” emlékek, például a babakocsiban való tologatásra vagy az első lépésekre vonatkozó emlékek valószínűleg kitaláltak, és fényképeken vagy családi történeteken alapulnak. De bár az emlékezet alakítható, és a kisgyermekek befolyásolhatóbbak, a konfabuláció nem annyira gyakori – mondja Wang.
Ha tehát a korai mérföldkövek – első születésnap, első lépések, első kirándulás – élményei valahol az agyban tárolódnak, miért nem tudjuk tudatosan elérni őket? Bár a pszichológusok szerint a felejtés adaptív lehet, ez nem magyarázza meg, hogy a hétéves kor előtt kialakult emlékek miért tűnnek gyorsabban elhalványulni, mint felnőttként. Alberini feltételezi, hogy a korai, fel nem idézett emlékek olyan sémákként működhetnek, amelyekre a felnőttkori emlékek épülnek. Mint egy otthon alapjai, ezek rejtve maradnak, de létfontosságúak.
Kapcsolódó cikkek
