Baba

Mikortól ismeri fel a baba saját magát és másokat?

Amint a baba egyre több időt tölt ébren, egyre többet foglalkozik az őt körülvevő világ megfigyelésével és tanulmányozásával, ami segíti a kedvenc játékok, tárgyak, emberek, és végül önmaga felismerését.
2021. Augusztus 18.
Mikortól ismeri fel a baba saját magát és másokat? (Fotó: Getty Images)

A tárgyfelismerés folyamata nagyon korán elkezdődik a babáknál: a tanulmányok szerint korlátozott mértékben már az újszülöttek – akik látási távolsága még kb. 30 cm – is fel tudják ismerni az arcokat, sőt legszívesebben az arcokat szemlélik. A babák korábban ismerik fel az arcokat, mint bármely más tárgyat vagy mintát.

A 2 hónapos baba felismeri elsődleges gondviselői, a szülei arcát. Ennyi idős korban is szeretnek a picik a tükörbe nézni, de magukat még nem tudják felismerni, így ez inkább egy “társas tevékenység”. Ebben az időszakban a rá tekintő arccal való kapcsolattartás a szórakozásról, a játékról szól, nem önmaga felismeréséről.

A 3 hónapos baba elkezd az arcokon kívül más ismerős dolgokat, például tárgyakat, a kedvenc könyveit vagy játékait felismerni. Bár ezeknek a nevét még nem ismeri, de azt tudja, hogy már korábban is látta.

Az 5 hónapos baba akkor is felismeri a tárgyakat, ha azok részben el vannak rejtve: pl. “ez az én macim, ami kikukucskál a takaró alól”. A tárgyállandóság egy kognitív készség, ami nem sokkal a tárgyfelismerés után fejlődik – az 5. hónap körül a baba kezdi megérteni, hogy a dolgok akkor is léteznek, amikor nincsenek a látóterében.

Önmaga felismerése csak jóval később, nagyjából a 15. hónap körül alakul ki. Annak ellenére, hogy a gyermek sok tárgyat és embert felismer az első éve közepén, az több időt vesz igénybe, hogy ha lát magáról egy képet, akkor felismerje, hogy ő szerepel rajta. Amint a kisgyermek elnyeri a függetlenségét azzal, hogy járni és beszélni kezd, felfedezi magát úgy, mint a család egy önálló tagja.

Hogy a gyermek elérte-e ezt a mérföldkövet, abból láthatjuk, ha figyeljük a reakcióit, amikor valami új jelenik meg a tükörben: például ültessük a tükör elé, csiptessünk a hajába egy csatot, majd nézzük meg, mit tesz, amikor észreveszi. Ha a hajához nyúl, akkor valószínűleg már tudja, hogy ő és a tükörben látott személy ugyanaz. Ha a tükör felé, akkor feltehetőleg még nem sajátította el az önfelismerést, és valaki tőle különálló személyként tekint még a tükörképére.

Forrás: whattoexpect.com