
(A kép illusztráció. Kép forrása: Getty Images)
Múlt pénteken kezdődtek fájásai annak a 35 év körüli kismamának, akihez Somogy vármegyébe kérték a mentők gyors segítségét, számolt be róla Facebook-bejegyzésben az Országos Mentőszolgálat.
„Mentésirányító bajtársunk azonnal több egységet riasztott, akik perceken belül helyszínre értek. Bajtársaink megvizsgálták a kismamát, akit kórházba akartak szállítani, útközben azonban az események felgyorsultak, így az életmentők félreálltak” – áll a posztban.
A bejegyzés szerint az édesanya a mentők segítségével mindössze néhány perc alatt világra hozta harmadik gyermekét, Tamást, aki rögtön fel is sírt. „Bajtársaink megvizsgálták és ellátták az újszülöttet és anyukáját, akiket végül stabil állapotban szállíthattak kórházba” – zárták a bejegyzést a mentők.
Rendszeresen olvashatunk vagy hallunk hasonló esetekről, amikor nagyon hamar érkezik a baba, és már úton a kórházba, az autóban vagy otthon születik meg. A ”rohamos” vagy ”viharos” szülésnek nevezzük, amikor a vajúdás nagyon rövid ideig, maga a szülés teljes folyamata kevesebb mint három óra hosszáig tart – erről részletesebben ebben a cikkben írtunk.