
(Kép forrása: Getty Images)
Amikor nevet választotok a babának, bizonyár van egy lista a kedvenceitekről. Emellett van néhány szempont is, amit érdemes figyelembe venni a névadásnál. Egyrészt érdemes a vezetéknévvel együtt gondolkozni az utónév kiválasztásánál: rövid vezetéknévhez például jól passzolhat egy hosszabb utónév is, vagy ha gyakori a családnév, érdemes lehet valamilyen különlegesebb utónévben gondolkodni.
De odafigyelhetünk a magán-és mássalhangzókra is, például, ha magánhangzóra végződik a vezetéknév, akkor nehezebb lehet kiejteni egy szintén magánhangzóval kezdődő utónevet.
Ha éppen hosszabb utónévben gondolkodtok, most összegyűjtöttünk ezek közül néhányat egy galériában, a legutóbbi top 100 név alapján. Ezek között a leghosszabb lány- és fiúnevek is nyolc-, illetve kilencbetűsök voltak.
Ugyan nem ezek a leghosszabb itthon adható nevek – ezek között egyébként a tizenkét betűből álló Csillagvirág lánynév a leghosszabb –, de ezek voltak a leghosszabbak a kedvenc 100 név között, a tavalyi névadások alapján. Az ezeknél hosszabb, itthon adható nevekről korábban itt írtunk.
Kattints a galériára a kedvelt hosszabb nevekért
16 fotó megtekintése
Hosszabb lány- és fiúnevek
Fotó megosztása:
Boglárka
Ez a nyolcbetűs, háromszótagos lánynév tavaly a 16. leggyakrabban választott volt. Ugyan létezik virág is ilyen néven, de a jelentései között van a gyöngy, díszes gomb is.
Fotó megosztása:
Izabella
Legutóbb a 24. leggyakrabban adott lánynév volt a nyolcbetűs Izabella, ami spanyol-olasz-héber gyökerekkel rendelkezik, a jelentése pedig istennek szentelt, egyedül élő, tiszta, szűz.
Fotó megosztása:
Elizabet
A szintén nyolcbetűs Elizabet a 44. volt legutóbb a lánynevek között. Ez a héber eredetű név az Erzsébet modernebb változata, a jelentése pedig az, hogy isten az én esküm.
Fotó megosztása:
Viktória
Tavaly az 55. leggyakrabban adott lánynév volt a nyolcbetűs Viktória. Latin eredetű, a jelentése győzelem.
Fotó megosztása:
Fruzsina
A nyolcbetűs Fruzsina a 89. volt a legutóbb. Görög-magyar eredetű lánynév, aminek a jelentése vidámság, öröm.
Fotó megosztása:
Dorottya
Szintén nyolcbetűs a legutóbb 91. Dorottya, ami görög eredetű, és a jelentése isten ajándéka.
Fotó megosztása:
Mirabella
A kedvencek között a leghosszabb a tavaly 94., kilencbetűs Mirabella volt. Latin eredetű név, a jelentése csodálatos, csodálatraméltó.
Fotó megosztása:
Barnabás
A 19. volt a top fiúnevek között a nyolcbetűs Barnabás tavaly. Arámi-héber eredetű név, a jelentése a vigasztalás gyermeke.
Fotó megosztása:
Bendegúz
Szintén nyolcbetűs név a hun-magyar eredetű Bendegúz, ami a 40. legtöbbször adott volt tavaly. A név jelentése nem ismert.
Fotó megosztása:
Krisztián
A latin eredetű Krisztián név azt jelenti, hogy Krisztust hordozó, keresztény. Ez a kilencbetűs fiúnév tavaly a 45. leggyakrabban adott volt.
Fotó megosztása:
Benjámin
A tavaly 59. Benjámin adható Benjaminként is, így legutóbb a 72. leggyakrabban választott fiúnév volt. Héber eredetű fiúnév, a jelentése a szerencse fia.
Fotó megosztása:
Boldizsár
Tavaly 64. volt a Boldizsár név, ami a Baltazár magyar megfelelője, és azt jelenti, Baal isten által védelmezett.
Fotó megosztása:
Szabolcs
Tavaly 75. volt a nyolcbetűs Szabolcs. Ez a magyar eredetű fiúnév azt jelenti, szavában bölcs.
Fotó megosztása:
Bertalan
Szintén nyolcbetűs a legutóbb 90. leggyakrabban adott Bertalan. Arámi-görög gyökerű fiúnév, ami azt jelenti, hogy Ptolemaiosz fia.
Fotó megosztása:
Alexander
Kilencbetűs név a tavaly 92., latin eredetű Alexander, ami azt jelenti, harcra kész védelmező, az emberek védelmezője.
Fotó megosztása:
(Grafikák: Canva)
(via)