Félresikerült nyaralásokból válogattunk mindenki okulására. Persze nagy kérdés, fel lehet-e ennyiféle kihívásra készülni! Ezért aztán nem árt, ha elősorban a humorérzéked megtartására összpontosítasz.
Engel Evelin: Minden napra egy baleset
A húgommal és egy kisebb gyerekcsapattal nyaraltunk Tunéziában. Indulás előtt, még itthon ért minket az első kellemetlen meglepetés, amikor megtudtuk, hogy hazafelé délután négy helyett hajnali öt harminckor száll fel a repülőnk. Nem hagytuk azonban, hogy ez kedvünket szegje, Monastirba érkezésünk után mindössze egy órával a három gyerek már a tengerben lubickolt. Nem telt bele tíz perc, amikor Domi lányom sántikálva, sírásra görbült szájjal közeledett, megcsípte egy medúza. Kiderült, hogy éppen rajzanak a medúzák, csak azok vannak a vízben, akik ma érkeztek. Második nap sokat tapasztalt nyaralóként a medencéknél ejtőztünk. Persze a gyerekeket nem lehetett kihalászni a vízből. Estére Domi szeme olyan piros lett, mint a nyuszié. Kötőhártya-gyulladás! Szerencsére volt biztosításunk, sem az orvosért, sem a szemcseppért nem kellett fizetni. Harmadik nap reggeli után a lányom hasfájásra panaszkodott. Egész nap az ágyat nyomta, hasmenése és gyomorgörcse volt, így a másnapi előre befizetett hajókirándulásunkat le kellett mondanunk. Másnap reggelre jobban érezte magát, számolgattuk, hogy három bajon már túl vagyunk, több már nem történhet velünk. Hát szegény Domi az egy ráadást sem úszta meg, a negyedik nap egy száraz bokor keresztben elvágta az egész talpát. Mondtam is, milyen igazságtalanság, hogy mindig Domival történik valami. S láss csodát: az ötödik napon én törtem el a gyűrűsujjamat.
Balányi Klári: Vissza a babához
Nekünk is jár egy kis pihenés, hagyjuk otthon a babát, hiszen ő még semmit sem élvez a nyaralásból, mondtuk Tamással. Kereken másfél napig tartott a kettesben töltött szabadság. Nem mintha ennyi ideig élveztük volna a kiruccanást, csak ennél tovább nem bírtuk másfél éves kislányunk nélkül. Pedig óriási elhatározással indultam neki: nem fogok sóhajtozni, nem emlegetem a pici lányt, nem telefonálgatok haza… Kikapcsolódom (kikapcsolom anyai érzéseimet), ha egyszer a férjem annyira áhítozik a valamikori „csak ketten” helyzetre, egyszer neki is szerezhetek örömet. Hogy miért éppen az Eger melletti Szarvaskő turistaházába mentünk februárban? Talán hogy biztosan kettesben legyünk… Hát ez megvalósult. Vonatozás, buszozás, hosszas botorkálás a sötétben, míg megérkeztünk a hideg, üresen kongó turistaházba. Másnap már az egri városnézéshez sem volt kedvünk, a déli vonattal jöttünk haza a kislányunkhoz. A majd’ negyedszázaddal ezelőtti próbálkozás óta öt gyerekünkkel rengeteg emlékezetes nyaralásunk volt, miközben a ritkaságszámba menő „gyerekelhagyásban” is ügyesebbek lettünk.
Makarész Rita: Sok jó ember kis helyen is elfér?
Ajánlás alapján foglaltunk egy kisebb apartmant Balatonaligán. Ötven négyzetméter, két kis szoba pont elég lesz! Csak a helyszínen derült ki, hogy a két szoba két külön szinten helyezkedik el, hiszen a picike, huszonöt négyzetméteres alapterületű lakást fölfelé megtoldva alakították vendégházzá. Ez pedig óriási kérdéseket vetett fel, hiszen a nagyobbik gyerek ötéves, a kisebbik egyéves múlt, így nem szívesen helyeztük volna őket kettesben az emeletre, sőt, egyáltalán nem szerettük volna külön szinten élni a napjainkat. Végül – minden lehetséges megoldást végigzongorázva – azt találtuk ki, hogy a bőröndjeinkkel eltorlaszoltuk a felfelé vezető lépcsőt, mi négyen pedig bezsúfolódtunk a földszinti kis szobába. Én a kihúzható ágyon szorongtam a gyerekekkel, az apjuk pedig a földön ágyazott meg magának. Mit mondjak?… Nagyon boldog voltam, amikor hazaindultunk.
Sárdi Enikő: Útlevél és váltóruha nélkül soha!
A mi családunk jelszava, hogy elrontott nyaralás nincs, csak megoldandó feladatok. Igaz, azon a döbbeneten, amikor a horvát határon derült ki, hogy az egyik gyerekünknek lejárt az útlevele, még mi sem tudtunk úrrá lenni. Vissza kellett fordulnunk. Egy évvel később – szintén Horvátország – háromból egy gyerek beteg volt, de azért útnak indultunk. Az igazság az, hogy betegség ide vagy oda, prímán éreztük magunkat, mert az árnyas strandon is lehetett anya ölében, törölközőbe csavarva pihegni és gyógyulni. Pár nappal később Andris is elkapta a bajt, de már birtokunkban volt a bevált módszer. Az már csak aprócska kellemetlenségként maradt meg az emlékezetemben, amikor Zsófi lányom útban Görögország felé a repülőn nyakig kakilta magát. Persze a fedélzeten nem volt váltóruhánk!
Az emlékezete eset óta szerzőnk már hétgyerekes anya. Blogját itt olvashatod!
Sződy Judit: Tilalmak erdejében
Görögország, nyár, hőség és egy forgalmas autóút a szállás és a tengerpart között. A vízig jutni olyan kihívás, mintha a nagykörúton igyekeznénk átkelni fényes nappal aluljáró és zebra nélkül. Sebaj, mondja a tulajdonos, a szomszéd szálló is a miénk, használják bátran a medencéjét, ha jólesik. A családhoz tartozó hét gyerek örömujjongásban tör ki, és azonnal megszállja az apró édesvizet. Fél óra múlva megjelenik a tulajdonos, és összevont szemöldökkel közli: a vendégek ide pihenni jöttek, ezért tilos ugrálni, fröcskölni, labdázni, kiabálni, hancúrozni, és TILOS VIZES LÁBBAL A KŐRE LÉPNI, mert meglátszik a nyoma!!! Pár alkalommal még kísérleteztünk a csendes strandolással, azt is megpróbáltuk megoldani, hogy száraz lábbal jöjjünk ki a vízből, de aztán feladtuk. Úgy gondoltuk, megéri kiismerni a görög autóvezetési szokásokat és megtalálni azt a rést a teherautók között, amin népes csapatunk átszaladhat a tengerig. Már csak azért szurkoltunk, hogy ne felejtsünk semmit otthon.
Dr. Veres Gábor: Az orvos családja is lehet beteg
Betegségek pedig vannak… legutóbb az egyhetes balatoni nyaralást indította Botond azzal, hogy belázasodott, hányt és csak feküdt az ágyban. Két nap múlva követte ugyanúgy Kata, majd Anna és végül Réka, az édesanyjuk. Az étterembe egy kis lavórral jártunk, minden eshetőségre felkészülve. A betegséget én sem úsztam meg, de ekkor már hazatértünk a nyaralásból – hogy kipihenve, azt azért nem mondanám.
Egresi Kati: Felhők között is ott a napfény
Kétéves Bence fiammal délután érkeztünk a Kanári-szigetekre egy szuper szállodába. Még kicsomagolás előtt leszaladtunk a partra megnézni az óceánt. Bár Budapesten alaposan feltankoltam különböző magas faktorszámú naptejekből, négy óra után (ráadásul a nap sem sütött) eszembe sem jutott bekenni magunkat. Nagy hiba volt! Estére a fiam bőre a főtt rák színéhez lett hasonlatos, nekem fájt, ha ránéztem. Szegény picur nem panaszkodott, jól is aludt, nem úgy, mint én, aki folyamatosan korholta magát. A következő három napra autót béreltünk, látnivalókat keresgéltünk a szigeten. Vastagon bekenve, égő bőrrel állatparkban és sétálóutcákon bujkáltunk a nap sugarai elől. Még szerencse, hogy a hét második felében már pólóban lemerészkedtünk a partra is. Túl voltunk a nehezén, de itthon a repülőtéren megkaptam a magamét. A család nem győzött szörnyülködni, anyukám olyan vádlón nézett rám, a huszonegy éves anyára, mint aki teljesen alkalmatlan a gyereknevelésre.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
