Baba

Olvasás a babának – néhány tipp a meséléshez

A meseolvasásra tényleg igaz, hogy nem lehet elég korán kezdeni, és akár már az első napoktól is olvashatunk a picinek. Ez ráadásul egy nagyon jó közös program is lehet a kisbabával, amit beépíthettek a mindennapi rutinba.
2024. Július 31.
(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Az olvasás a babának amellett, hogy egy szórakoztató tevékenység lehet a kicsinek és neked is, a kötődést is erősíti, az esti rutin részeként jelezheti, hogy hamarosan jön a lefekvés ideje, ráadásul a kisbaba fejlődésére nézve is előnyös, és a már korán megalapozhatja a könyvek, az olvasás szeretetét.

A babák figyelme sem végtelen, így kezdetben még egy-egy rövidebb, néhány perces mese lesz az, ami leköti a kicsit, amit végig tud hallgatni. De lehet, hogy éppen érdekesebb lesz a számára a játék magával a könyvvel, lapozgatni az oldalakat, miközben hallgatja a hangodat. Ha pedig éppen a képek érdeklik jobban, akkor mesélj inkább neki azokról, mutass rájuk, beszélj arról, mi történik. Vedd az öledbe, öleld meg, és olvasás közben használj akár különböző hangszíneket, arckifejezéseket, gesztusokat.

Olvasás közben pedig a következők is érdekesek lehetnek a számára.

Játék a textúrákkal

A babák minden érzékszervükkel fedezik fel az őket körülvevő világot, ezért érdemes különböző anyagokból készült, tapintós, puha könyveket is beszerezni, vagy éppen olyanokat, amelyeknek az oldalán többféle simogatható textúrák vannak. Hagyd, hogy megérintse ezeket, és mondd el neki, milyen az adott felület, mit érezhet a kezeivel.

Rímek és ének

A babát a nyelv zeneiségével, ritmusával is megismertetheted, ha mondókázol, énekelhető verseskönyvekből olvasol neki – ez pedig a nyelv elsajátításában is segítheti őt. Válassz akár olyan mondókákat, amikhez valamilyen ujj- vagy kézjáték is társul, így még érdekesebb lehet a számára, és jól szórakozhat rajtuk, vagy használhatsz bábokat is.

Kukucs könyvek

A babák szeretik a meglepetéseket, ezért tudod például azzal is akár megmosolyogtatni a kicsit, ha egy jól ismert mondóka vagy dal szövegét, egy ujj-játékot megváltoztatsz, és nem az történik, amire egyébként számított. Hasonlóan a meglepetésre épülnek a kukucskálós könyvek is, amikben kihúzható, kinyitható kis rejtett részletek, ablakocskák vannak, amik mögött rejtőzik valami, amikkel addig nem látott tárgyakat vagy karaktereket tudsz felfedni. Ez pedig amellett, hogy a figyelmét is megragadja, még az ok-okozat fogalmával is kezdi megismertetni a kicsit.

Képeskönyvek

A baba számára nagyon érdekesek lehetnek a képek is a könyvekben, ezért érdemes olyanokat is választani, amelyekben nagy, színes, kontrasztos, világos illusztrációk vannak. Mutass rá a különböző tárgyakra, szereplőkre, nevezd meg őket, beszélj a színekről, formákról, történésekről. Bátorítsd a kicsit, hogy utánozzon hangokat, gesztusokat. Amellett, hogy a szókincse fejlődésére is jó hatással van ez is, a vizuális megértést is erősíti.

Bábos mesemondás

Időnként a történeteket akár életre is keltheted egy-két ujjbáb vagy kézi báb segítségével, amelyekkel egy egyszerűbb történetet vagy párbeszédet játszhatsz el. A baba számára érdekes lehet a bábok színe, mozgása, a hangjuk.

Fürdős könyvek

Léteznek olyan könyvek is, amelyek vízálló anyagból készültek. Ezeket a pancsolós könyveket a fürdőbe is magatokkal vihetitek, így különlegesebb közegben lapozgathatja, játszhat velük és nézegetheti az illusztrációkat.

Családi történetek

Nem csak könyvből mesélhetsz, de akár egy fényképalbumból is, amiben a családtagokról vannak fényképek. Lapozgassátok át a babával, és mesélj neki az ismerős arcokról. Akár más családtagokat is bevonhatsz, ha éppen összegyűltetek, így felváltva is mesélhettek a kicsinek. Ez a kötődést is erősítheti, és a különböző történetmesélési stílusokkal is ismerkedhet.

(via Motherly)