Baba

Őszintén vallott az apává válás nehézségeiről Puskás-Dallos Peti

Azt üzeni más „kispapáknak”, hogy nincsenek egyedül, és erről beszélni kell.
2023. November 30.
(Fotó: Birton Szabolcs via Fotocentral)

Szeptember elején született meg Puskás-Dallos Bogi és Peti első gyermeke, kisfiuk, Ábel. Puskás-Dallos Peti már korábban is mesélt a szülőségről, most pedig az apává válás nehézségeiről is írt – hogy más édesapáknak is segítsen ezzel.

„(…) Rengetegszer voltam fáradt, elgyötört, túlérzékeny, sőt magányosa várandóság alatt és emiatt sokszor gyötört a bűntudat, a lelkiismeretem, hogy már most rossz apa vagyok, rossz férj, mert még meg se született én mégse bírom a feladataim terhét. Nem is nagyon beszéltem erről senkinek (maximum megjegyeztem félig viccesen, hogy a kispapákkal nem törődik senki), mert úgy éreztem a feleségemet a testi-lelki változások miatt nem terhelhetem tovább, a család előtt pedig nem akarok önzőnek tűnni, hogy miközben Bogi egy babát hord ki, az én problémáimmal kelljen törődni” – írta bejegyzésében Puskás-Dallos Peti.

„Most is sokat gondolkodtam ezen, hogy beszéljek-e róla, de egy friss »kispapával« való beszélgetés kicsit meggyőzött, hiszen tanácsot kért, mert sokszor érzi szarul magát és gyakorlatilag ugyanazt elmesélte, amin én is keresztül mentem és ugyanígy szarembernek érezte magát, mint én, az egyetlennek a férfiak közül, aki ebben az áldott állapotban saját magával próbál megküzdeni. Nem vagy egyedül. Erről beszélni kell. Mindannyian megküzdünk az apává válás nehézségeivel és meg is kell küzdenünk, mert nem lehet, hogy ennyi gyerek nőjjön fel apa nélkül, ahogy sokaknál látom a környezetemben, hogy a biztosnak tűnő kapcsolatuk a gyerekvállalás első akadályainál meg is bukik és hagynak hátra pár hónapos piciket (…)” – írta az énekes a posztban, amit teljes terjedelmében ITT lehet elolvasni.

Az énekes bejegyzésére több hozzászólás is érkezett, és többen fejezték ki köszönetüket, hogy megosztotta mindezt. Valóban fontos beszélni ezekről a gondolatokról, és jó azt látni, amikor az édesapák a nyilvánosság előtt is felvállalják ezeket az érzéseiket.