Baba

Puskás-Dallos Bogiék megmutatták a kisfiuk arcát

Igazán különleges nap ez Puskás-Dallos Bogiéknak: ma ünneplik 4. évfordulójukat, nekünk pedig szerelmük gyümölcsét, Ábelt is megmutatták!
2023. Október 06.
Puskás-Dallos Bogi és Peti

A Blikk szúrta ki, hogy a szerelemtől és a boldogságtól ragyogó házaspár végre teljes valójában mutatta meg a kis Ábelt, aki szeptember 7-én látta meg a napvilágot, vagyis holnap már egy hónapos lesz.

Puskás-Dallos Petiék a negyedik évfordulójukat ünneplik, ám idén már első közös gyermekük társaságában. A házaspár először mutatta meg a kis Ábel arcát.

A baba érkezését egy szívmelengető poszttal jelentették be, örömük pedig azóta is határtalan. 

Peti és Bogi 2019-ben, az X-faktor forgatása alatt szerettek egymásba, aminek ma ünneplik az évfordulóját. Ebből az alkalomból posztoltak mindketten a közösségi oldalukon, Peti csodaszép fotói között pedig Ábel is látható, méghozzá a második képen.

„Így indult 4 éve, és ez lett belőle… Boldog összejövős évfordulót, szerelmem, feleségem, kisfiam csodás anyukája” – üzente Boginak a fülig szerelmes Peti a bejegyzésében.

A kommentelők természetesen odáig voltak a kis Ábeltől, de megjegyezték az újdonsült szülőknek, hogy nemcsak nagyon boldognak, hanem fáradtnak is látszanak.

Nyitókép: Fotocentrál.hu – RTL/Sajtóklub