Baba

„Feléledt” a csecsemő, akit halottnak nyilvánítottak az orvosok

Az orvosok 45 percen át próbálták újjáéleszteni, de úgy tűnt, nem jártak sikerrel és halottnak nyilvánították a koraszülött babát.
2026. Július 22.
ujszulott babatalp

A szülők azt mondják, igazi csoda történt (Forrás: Getty Images)

A brazíliai Rio Claro városában történt a megdöbbentő eset: július 15-én 45 percnyi küzdelem után halottnak nyilvánították az orvosok a koraszülöttként világra jött Noah nevű kisfiút.

Mint írják, a pici nemcsak a kiírt időpontnál hamarabb érkezett, hanem ajak- és szájpadhasadékkal látta meg a napvilágot, ami miatt műtétek sora várt rá.

Összeomlott a baba keringése

Először azonban stabilizálni kellett az állapotát, ami miatt úgy látták jónak a szakemberek, ha a kicsi az újszülött intenzíven erősödik meg. Néhány nappal az osztályra való felvétele után váratlanul összeomlott a kisbaba keringése, és a légzése is leállt.

Az orvosok azonnal megkezdték az újraélesztést, és 45 percen át szakadatlanul küzdöttek Noahért. Úgy tűnt azonban, hogy legnagyobb igyekezetük ellenére sem jártak sikerrel, így a babát halottnak nyilvánították.

Nem sokkal ezután elszállították az osztályról a kóház halottasházába, ahol meghökkentő fordulat történt: halottá nyilvánítása után 2 órával mozogni kezdett a csecsemő, amit szerencsére az ott dolgozó orvos azonnal észrevett.

„Összeszedtem a bátorságomat és kibontottam azt a nejlonzsákot, amiben a csöppnyi testet hozzánk szállították: ezt követően a baba még élénkebben kezdett mozogni, majd köhögött és levegő után kapkodott” – mondta az újságíróknak Regina Célia Paschoal aki azonnal értesítette a kollégáit.

A picit alaposan megvizsgálták, majd egy másik kórházba szállították, ahol speciális ellátásban részesülhet.

Noah édesanyja, Letícia Cristina da Cruz Santos arról számolt be, hogy férjével együtt szemtanúi voltak a kicsi összeomlásának, az orvosok erőn felüli küzdelmének. Mint mondta, ők is látták, ahogy a kisfiuk teste élettelenné vált, ezért kizártnak tartják, hogy az orvosok tévedtek volna.

Azt, hogy Noah mégis visszatért az élők sorába hatalmas csodának tartják, és egyetlen egészségügyi dolgozóra sem haragszanak.

Ajánlott videó