
kórház


“A kórházban többször voltam szemtanúja annak, hogy durván etették a babákat” – Így alakult a kórházból örökbefogadott csecsemők sorsa
Fél évvel ezelőtt jött a hír, hogy minden addiginál több újszülött van kórházban szociális okokból. Mert nem vitték haza őket már születésükkor, vagy nagyobb korukban nem voltak hazaadhatók. A jelenség mindig is létezett sajnos, de a több százas szám mindenkit sokkolt. Az SOS Gyermekfalvak munkatársai követték néhány baba sorsát - ezekből a történetekből adjuk most közre egy kisfiúét.
Kitiltotta a kórház a frissen szült anyukának szánt ajándékot
Álmában sem gondolta volna a jószándékú barátnő, hogy ekkora lavinát indít el az a babaköszöntő ajándék, amivel meglepte az újdonsült anyukát.
Összecseréltek két babát a szülészeten
Nagymamaként tudta meg, hogy újszülöttként elcserélték a kórházban. Ügyvédek arra számítanak, hogy az olcsó házi DNS-tesztek térhódítása miatt egyre több hasonló eset fog kiderülni.
Nyilatkozott a nyíregyházi kórház a császármetszés utáni agyvérzésről
A nyíregyházi kórház szülészete a megye vezető kórházi osztálya, évente több mint ötezer szülés zajlik itt, köztük számos komplikált, súlyos állapotú anyáé is.
Hetvenen kaptak ételmérgezést egy osztálykiránduláson
Nemcsak a diákok, de az őket kísérő tanárok és az autóbusz vezetője is rosszul lett a szállodában elfogyasztott vacsora után.
Leírta a családtag: így bánnak az idősekkel a Hatvani kórházban
Mindenkit aggodalommal tölt el, ha kórházban kell hagynia a hozzátartozóját, hiszen rengeteg rémtörténetet hallhatunk a hazai kórházakról, kórházakból.
Mesterséges intelligencia diagnosztizál egy gyermekkórházban
Az MI alkalmazás a kórház több mint 300 neves szakemberének klinikai szakértelmére és több évtizedes orvosi feljegyzéseire hagyatkozva személyre szabott diagnózisokat, klinikai következtetéseket és kezelési terveket készít.
Fél év után hazaengedték a jogtalanul kórházban tartott kisbabát
Fél év küzdelem után vihette haza kisfiát Marianna, a babát születése óta jogtalanul tartottak kórházban. A hatóságok arra hivatkoztak, hogy a koraszülöttként született babáért túlzottan aggódik és lelkileg labilis.
Tucatnevet kapott a baba, 7 hónaposan megváltoztatták
Hiába próbáltak megbarátkozni a kislányuknak adott névvel, nem sikerült. Így amikor 7 hónapos lett a pici, kérvényezték és véghez is vitték a névváltoztatást.
Tüdőgyulladással került kórházba a kislány, így bántak vele
A hazai kórházakkal kapcsolatban sok rosszat hallhatunk, a leghitelesebbek azok a beszámolók, amiket valaki saját tapasztalatból mesél el.
Friss helyzetkép: így bánnak a betegekkel a hatvani kórházban
Az egészségüggyel kapcsolatban sok rosszat hallhatunk, melyek közül a leghitelesebbek azok, amiket valaki saját tapasztalatból mesél el.
Még egy kórházban vezettek be látogatási tilalmat
Teljes körű látogatási tilalmat vezetnek be a Debreceni Egyetem klinikai központjában.
Megható levelet találtak egy újszülött baba mellett
Nem véletlenül került a baba mellé a kézzel írt levél: a feladó számára fájdalmasan különleges napon került kézbesítésre. Ez állt benne.
Az édesanyja mellől raboltak el egy újszülöttet egy olasz kórházban
Az 51 éves elkövető csecsemős nővérnek öltözött, így gond nélkül bejutott az osztályra, ahonnan aztán gond nélkül elrabolt egy újszülött kislányt, Sofiát.
Gyerekkori kórházi barátját keresi Norbi
A két Norbi 1989-ben, kisfiúként volt kórházban Németországban, azóta azonban szem elől tévesztették egymást. Egyikük most régi barátja felkutatásába kezdett!