Már mutattunk nektek néhány szép hárombetűs lánynevet – amik a legrövidebbek az itthon adható nevek között – de a kétszótagos, négybetűsök között is érdemes szétnézni, ha rövid utónevet kerestek a kislányotoknak. A Belügyminisztérium nyilvántartása szerinti legutóbbi top 100 újonnan adott lány utónév közé sok négybetűs lánynév került, szinte a lista negyedét ilyenek tették ki.
Ezek közül gyűjtöttünk össze húsz szép csengésű, kedvelt lány keresztnevet – vannak köztük újabb nevek, és olyanok is, amik már sok-sok éve népszerűnek számítanak. Ilyen voltak például a Nina (85. volt a százas listán), a Hédi (82.), a Réka (75.), a Zora (74.), a Dóra (63.), a Róza (46.), a Nara (43.), a Maja (29.), a Liza (25.) és a Nóra (22.).

(Kép forrása: Getty Images)
Azokat a négybetűs lányneveket, amiket még ezeknél is gyakrabban választottak a szülők, megtalálod az alábbi galériában!
Négybetűs lánynevek a rövidebb nevek kedvelőinek
10 fotó megtekintése
Adél
A tavalyi névadások lányneves toplistáján 20. helyen szerepelt az Adél, ami egy germán-francia eredetű név. A jelentés az, hogy nemes.
Fotó megosztása:
Lara
Éppen hogy megelőzte az Adélt, a 19. helyre került a Lara a legutóbb.
Fotó megosztása:
Mira
A latin eredetű Míra névváltozata a Mira is, ami a 15. leggyakrabban választott név volt legutóbb, a jelentése pedig csodálatos.
Fotó megosztása:
Lili
Ez a kedves rövid lánynév a legutóbb a 13. helyen szerepelt.
Fotó megosztása:
Sára
Éppen hogy nem került a top 10-be az összes nevet nézve a Sára, ami a szülők 11. kedvenc választása volt. A héber eredetű név jelentése fejedelemnő, hercegnő.
Fotó megosztása:
Alíz
Ez a szép rövid lánynév a 9. kedvenc volt a legutóbb. Héber-germán-francia-angol eredetű, jelentése nemes és bölcs harcos.
Fotó megosztása:
Léna
Héber eredetű név, ami azt jelenti, Magdala városából való, fényes, sugárzó. Tavaly a 6. legkedveltebb névválasztás volt a kislányoknak.
Fotó megosztása:
Emma
Az 5. helyen volt a legutóbb az Emma, ami germán eredetű név, a jelentése pedig az, hogy egyetemes.
Fotó megosztása:
Anna
Az egyik legkedveltebb lánynév, ami rendszeresen szerepel a dobogón is, a legutóbb azonban a 4. legtöbbet adott lánynév volt. Héber eredetű, jelentése nőiesség, kellem, báj.
Fotó megosztása:
Luca
A legutóbb ezt a nevet adták a legtöbbször a szülők a kislányoknak. Latin eredetű, a jelentése pedig hajnalban született, fényes, ragyogó.
Fotó megosztása:
(via, via, via)
(Grafikák: Canva.com)