A szobi állomásról óránként induló vonatok – elöl ül a masiniszta (erről személyesen is meggyőződtünk Zsomával), hátul viszont sehol egy krumplifejű palacsinta (ezt is ellenőriztük) – szigorúan úgy érkeznek a Nagymaros–Visegrád átkelési ponthoz, hogy az óránként közlekedő kompot még éppen láthassa a megkésett utazó, amint kiköt a túlparton.
Velem együtt kompoz itt: egy családi kompozit
Egyetlen kivétel a hajnali fél nyolckor induló járat. Na de! Vénasszonyok nyara ide, indián nyár oda, októberben reggel nyolckor, nyitott kompon a Dunán cudar hideg tud lenni. Tehát: anya pulóvere Csengén (kicsit boka alá ér, de csini), apa garbója Zsomán (úgy néz ki, mint egy kis pap – laudetur Siótour), apa tréningfelsője pedig anyán. Még a sokat látott hajózó személyzet is elismerően méreget, amint a nyolcfokos (ez nem az iránya, hanem a hőmérséklete), metsző szélben, egy szál pólóban feszítek a fedélzeten, hómleszjelmezbe bújtatott családom körében.
– Apa, kell kakájni!
– Most? Itt, a Duna kellős közepén? Hát, fiam, próbáld meg visszatartani, vagy kilógatlak a tatról. Azután: Hej halászok, halászok! Mit fogott a hálótok? Amúgy Zsomának ebben hihetetlen a ritmusérzéke, úgymint: madaras teszkó, kígyózó sorok a pénztárnál, és amikor éppen húsz perc után sorra kerülnénk, jöhet a kisebb közelharc a Tarhonya Tarkó Security illetékesével: „Itt nem lehet kimenni!” Dehonnem! Máskor pedig az ópusztaszeri labirintus legmélyén jut eszébe a fent említett fontosság, minek következtében az összes ősmagyar honfoglalót megszégyenítő sebességgel fejtjük meg a kijárat felé vezető legrövidebb utat.
Csengére sokkal inkább stílusérzékkel – minimum világörökségi védettséget élvező helyeken – tör a szükség: Selmecbánya belvárosa, Halászbástya, Szentendrei skanzen, Fellegvár. (Hogy a Nagymaros-Visegrád vasúti megálló indulási és érkezési oldala – naná, hogy mind a kettő! – a hibaszázalékba tartozik, vagy jeleznem kellene az UNESCO-nak, még nem tudom pontosan.)
Főleg vár
Három lehetséges út visz a Fellegvárba. Egy kellemes, lankás kéktúra a gerincen. (Ugyan már!) Egy ménkű sáros meredély toronyiránt, stílusosan a Salamon-toronytól. (Pályafutásunk során talán akkor álltam legközelebb a válóperhez, amikor itt fölvezényeltem a csapatot.) És egy irgalmatlan hosszú – tűző napon, aszfalton, sör nélkül – szerpentin vissza. (Ott pedig anyának javasoltuk, hogy jól nézzen körül, mert éppen utoljára menetelünk itt lefelé.)
Amúgy a többi attrakció teljesen rendben volt. Frissen fogott dunai hekk rántva. (– Apa, méjt mondtad, hogy hájomnapos gumihal?) Fajátszótér a palotával szemben. (Jézusom, itt is van labirintus! – Zsoma, nem kell kimenned, mielőtt bemész?) Lovaglás, íjászat, solymászbemutató. Hazafelé pedig alvás a vonaton, alvás az autóban. Szép álmokat, manók!
Ja! És szép álmokat, (s)Ikersztori!
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
