Baba

Soha nem került a top10-be ez a női keresztnév, pedig meseszép

Érdekes felfedezést tettünk. Ez a magyar női keresztnév tényleg gyönyörű, de soha nem került bele a TOP10-es listába...
2022. Augusztus 30.
Fotó: Getty Images

Az 1800-as évek elején nagyon divatos név volt a Hajnal, Hajnalka. Később, a következő évszázadban felkapaszkodott a harmincadik hely környékére a toplistákon, majd azonban egyre ritkább lett. A kétezres években már csaknem a századik volt a népszerű női nevek listája, és azóta sincs a leggyakoribb száz női keresztnév között. Ehhez képest érdekes, hogy szinte mindenkinek van Hajnalka ismerőse.

Talán azért, mert mindig akad néhány szülő, aki felismeri kivételes finomságát, szépségét. De mit kell tudni róla?

A Hajnalka magyar eredetű név, jelentése hajnal, hajnalpír.

Névnapjai:

  • március 27.
  • június 19.
  • október 4.

Egyes elemzések szerint aki ezt a nevet kapja, az érzékeny, szeretettel teli művészlélek. Ugyanakkor határozott, döntéseit a racionalizmus jellemzi.

Ezen a néven létezik egyébként egy virágunk is; a hajnalka (Ipomoea) nemzetségbe több mint hatszáz egynyári, kétnyári és évelő, lágy valamint fás szárú fajt sorolnak, melyek a mérsékelt, valamint a trópusi és szubtrópusi területeken is előfordulnak. Egyik legszebb fajtája egy futó dísznövény, mélykék virágokkal.

Soha nem került a top10-be ez a női keresztnév, pedig meseszép

Fotó: Getty Images

Utónévtárunk szerint többféle formában létezik:

 –  Hajna

Eredete: magyar

Jelentése: hajnal

–  Hajnácska

Eredete: magyar

Jelentése: a Mátrában található Hajnács-kő hegy nevéből származik

–  Hajnal

–  Hajnalka

–  Hajni