Baba

Szülés utáni depresszió – Akár öngyilkossághoz is vezethet

Láttam én is anyákat, akik öngyilkosok lettek és sosem értettem. Hogy hagyhatják csak úgy ott a gyerekeiket? Aztán én is szenvedtem szülés utáni depresszióban. Két éven keresztül... Már értem. Végre értem.
2018. November 18.
Szülés utáni depresszió - Akár öngyilkossághoz is vezethet (Fotó: Taylor LaKae Rawlings)

Krysti Marie Motter, egy háromgyerekes amerikai édesanya FB-posztban próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy figyelnünk kell egymásra, nem szabad egyedül hagyni a szülés utáni depresszióval küzdő anyatársakat, észre kell venni a jeleket, segíteni kell, hisz akár tragédiához is vezethet a kínzó állapot.

“A szülés utáni depresszióban nem azt érzed, hogy a világ jobb lenne nélküled, hanem azt, hogy neked lenne jobb a világ nélkül. Persze ilyenkor mindenki azzal jön, hogy “Oh, sose gondoltam volna róla”, hisz nem mondott semmit. Úgy tűnt, jól van.” Pedig igenis voltak jelek, csak nem csináltál nagy ügyet belőle, mert nem értetted. Próbált megfelelni az elvárásoknak, de csak egyre mélyebbre süllyedt. A másokról való gondoskodásban elvesztette önmagát.

Elhangzott, hogy “ma nem tudok, túl sok a dolgom”, de nem hallottad meg a segélykiáltását. Ilyenkor ne azzal próbálj segíteni, hogy vigyázol a gyerekeire, mert csak még erősebb lesz a bűntudata. Nem fogja hagyni, hiszen már most is úgy érzi, nem tölt velük elég időt.

Tényleg szeretnél segíteni egy szülés utáni depresszióban szenvedő anyának? Látogasd meg, hagyd, hogy lezuhanyozzon, hajat mosson. Olyan módon segíts neki, amiből azt érzi, hogy nincs elfelejtve. Hogy nincs egyedül. Hogy ő is EMBER.”

Mikor vesszük már komolyan a szülés utáni depressziót? És miért nem beszélünk többet róla?

“Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fenti bejegyzés egy része nem tőlem származik” – írja Krysti Marie Motter posztjában. “Hozzátettem egy-két saját gondolatot. Egy zárt csoportban osztottam meg először, ahol rengetegen kérték, hogy tegyem nyilvánossá. Megtettem. Ami fontos, hogy sokkal többet kellene beszélni a szülés utáni depresszióról. Összesen 121 ezer ember osztotta már meg a posztot, ami azt jelenti, hogy 121 ezer ember VÉGRE BESZÉL a problémáról. Anyaként szükségünk van támogatásra. Egymás által is.”

Fotó: Taylor LaKae Rawlings

Kapcsolódó cikkeink szülés utáni depresszió témában: