Baba

Tapsvihar fogadta a kórházban az anyukát, aki a mentőben szült

A család második babája olyan gyorsan meg akart születni, hogy nem várta meg, míg a mentő beér az anyukájával a kórházba.
2023. Szeptember 30.
Anyuka az újszülött babájával

Az anyuka fájásai szinte egyik pillanatról a másikra erősödtek fel, ezért gyorsan értesítették a mentőket, akik nem is váratták hosszan a nagy pillanatra készülő családot.

Csütörtök hajnalban született a kisfiú

A Dél-Olaszországban élő anyuka, Grazia bízott benne, hogy beérnek a kórházba, kisfia azonban annyira határozottan útnak indult, hogy már a helyszínre érkező mentősök is felkészítették arra, hogy a kicsi hamarabb világra fog jönni.

Még sikerült hordágyra fektetni a kismamát és megtenni néhány métert az autóval, a kórházat azonban nem érték el: a kisfiú, aki az Andrea Pietro (azaz András Péter) keresztneveket kapta, 3300 grammal jött világra a mentőben, csütörtök hajnalban. 

„Amikor a kórházba értek, a kórházban tapsviharral fogadták a feleségemet és a kisfiunkat, ami leírhatatlan érzés volt” – emlékezett vissza a büszke apuka, Fabio Enrico.

Forrás: Via, Nyitókép: Getty Images