Lengyelország peremén
Összesen megtett út autóval: 1000 km
Résztvevők: Papi, Mami, a négyéves Balázs és négy hónapos András fiunk
A tervezés, szervezés mindig a feleségem dolga – örömmel teszi -, nagyon büszke vagyok rá ezért. Még a nyár elején kerekedtünk fel és látogattunk el Lengyelországba, de az őszi hónapokban is jó úticél. Az első nap javarészt utazással telt. Egy megállót tartottunk a határ után és egyet Szlovákiában, Lőcsén, ahol megnéztük az óvárost. Az utat folytatva gyönyörű tájakon értünk el Lengyelországba, Nedecbe, ahol a szállásunk volt.
Az interneten lefoglalt szállás, a Polana Sosny menedékház gyönyörű, nagyon szép régi, rusztikus épület, belül szépen modernizálva, ízlésesen berendezve, jó nagy dupla ággyal, amelyben mind a négyen kényelmesen elfértünk.
A következő három napot a Dunajec-áttörésnek és a környék látnivalóinak szenteltük. A napok folyamán többször léptük át a lengyel–szlovák határt, hiszen a látnivalók a folyó két oldalán helyezkedtek el. Első nap máris elmentünk tutajozni a gyerekkel. A Dunajec folyón, melynek egy rövid szakasza a lengyel–szlovák határ, hagyományos helyi tutajokkal lehet lecsorogni a folyó egy 9 kilométeres szakaszán. Gyönyörű volt a folyó vájta szurdok, ahol a kristálytiszta folyóvíz csörgedezett, a tutaj pedig csendesen siklott a vízen. Gurál vezetője egy szál, csáklyának nevezett bottal irányította a tutajt. A visszautat a folyóparton sétálva tettük meg. Andris (Beco) hordozóban az apukájára kötve, Balázs a saját lábán tette meg a kirándulások szinte mindegyikét.
Másnap visszamentünk a szlovák oldalon fekvő Vörös kolostorhoz, mely a magyarországi majki kolostor „rokona”. Ezután egy kis hídon átkelve átsétáltunk lengyel oldalra, és nekivágtunk a Három Korona hegynek. Megfigyeltünk kígyót, bogarat, tücsköt, birkát, tehenet, ami csak az utunkba került. Negyedik nap elmentünk megnézni egy különleges, fából készült, UNESCO-védelem alatt álló templomot Dębnóban, majd következett a nedeci vár, mely egykor az utolsó magyar végvár volt. Tettünk még egy hajókirándulást a víztározón, majd a szállásunk környékén sétálgattunk: lankás hegyoldal, kövér, zöld fű bárányokkal, tehenekkel, kicsi fenyvesekkel tarkítva, csodaszép volt.
Ötödik nap hazafelé vettük az utunkat. Megálltunk a dobsinai jégbarlangban, ami kihagyhatatlan és maradandó élmény volt mindannyiunknak. Balázs fiunk áhítattal bámulta a jégbe zárt világot, András pedig – jól beöltöztetve – békésen aludt az apukája kabátja alá rejtett hordozóban.
Kapcsolódó cikkek
