Baba

Utálja az anyuka a gyereke nevét, ezért egy éve csak kislánynak szólítja

Nem minden családban könnyű egyezségre jutni a baba nevét illetően: ez az anyuka már bánja, hogy hallgatott a férjére.
2023. November 15.
Megsértődött kislány

Több mint egy év eltelt azóta, hogy megérkezett a baba abba a családba, ahol az anyuka és az apuka egyszerűen képtelenek voltak olyan nevet találni, ami mindkettőjüknek tetszik.

Még a kicsi születésénél sem voltak biztosak abban, hogyan anyakönyveztessék az új családtagot, ezért kaptak némi haladékot addig, amíg eljött a hazatérésük napja.

Az anyuka ekkor úgy volt vele, hogy jobb híján beadja a derekát és rábólint arra a névre, amit a férje választott, így a kicsi a drágakő-ihlette, nálunk is választható Jáde nevet kapta.

Hiába akarta, nem tudta megszeretni

Az újdonsült édesanya abban bízott, hogy idővel majd megbarátkozik ezzel a lánynévvel, ez azonban elmaradt: egyszerűen nem tudott békét kötni a baba nevével, sőt annyira utálja, hogy még a száján sem tudja azt kiejteni.

A most már több mint 1 éves Jádét ezért egyszerűen csak kislánynak szólítja, ami viszont az apukában kelt mérhetetlenül rossz érzést. 

A szívét a Redditen öntötte ki a nehéz helyzetben lévő anyuka, aki azt is megírta, hogy az egyetlen név, amit talán el tudna képzelni a lányának, a Charlie, de fogalma sincs, hogyan lehet kérvényezni egy több mint 1 éves gyermek nevének módosítását.

A netezők adtak neki néhány tanácsot, hogy hova forduljon, a többségük azonban próbálta meggyőzni arról, hogy a Jáde egy nagyon is szép, különleges, és utálatra egyáltalán nem méltó női név. Ezzel mi is egyetértünk!

Nyitókép: Getty Images, Forrás: Via