Van-e ideális korkülönbség? Mikor jöhet a testvér? Vekerdy válaszol
“Én a kistestvérvállalásban (vagy nem vállalásban) szeretném kikérni a tanácsát. Azzal kezdem, hogy egyedüli gyerek vagyok. A szüleimet 4 éve veszítettem el, 5 hónap alatt. Másodjára apukámat, akivel nagyon szoros volt a kapcsolatom. Elvesztettem a lelki támaszomat, a biztos hátteremet.
A kisfiam kétéves lesz (én 32 éves vagyok). Engem is nagy szeretettel neveltek a szüleim, és én is minden szeretetemet odaadom a kisfiamnak. Lackó igazi ajándék a sorstól, jó kedélyű, kedves, nyugodt, okos, figyelmes. A kapcsolatunkat a védőnőnk meghittnek nevezte.
Lackó állandóan mellettem van, ha átmegyek a másik szobába, fogja a játékát és jön utánam. Ez az összeforradás következik a helyzetünkből is, ami éppen a problémám alapja. Ugyanis a férjem is egyedüli gyerek, nagyszülők nincsenek. Lackót soha senkire nem tudjuk (idegenre nem merem) rábízni. A férjem sokat dolgozik, tehát Lackó állandóan velem van. A férjem nem sokat tud segíteni a háztartásban, de hiszen én úgyis itthon vagyok egész nap, és nem is érti, hogy miért panaszkodom néha, hiszen nekem csak a gyerekkel kell játszanom.
Néha úgy érzem, nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is segítség nélkül maradtam. Persze a férjem, amikor tudja, átveszi a kicsit, és Lackó szereti is az apját, de azt nem szereti, ha én nem vagyok velük. Ha éjszaka felriad, csak engem fogad el. Valódi huszonnégy órás szolgálatban vagyok, hétvége és ünnepnapok nélkül.
Mindig egy gyereket terveztünk, de bennem felmerült a gondolat, hogy talán szülnék még egy gyereket, hogy Lackó (meg akkor már a kistesó) ne legyen soha olyan egyedül az életben, mint én. De mikor? Ha Lackót majd oviba adom, ahová délig fog járni? Addigra 4 éves lesz… A sok tanács és vélemény között az is szerepel, hogy a 4 év túl sok… Soha nem lesznek jóban egymással… Még nehezebben fogja venni a kistestvért…
Én se sok jó testvéri kapcsolatot ismerek, olyat viszont többet is, ahol az örökségért marják egymást. Érdemes kockáztatnom a kapcsolatunkat egy esetleges későbbi rossz testvéri viszonyért? Tényleg ekkora kockázat egy kistestvér? Tényleg annyit számít a korkülönbség? Viszont attól tényleg félek, hogy míg a kicsivel egyedül lennék délelőtt, mikor lennék kettesben Lackóval?
Van olyan kor, ami a legmegfelelőbbnek mondható a gyerek szempontjából arra, hogy testvére legyen? Talán lehetne letesztelt bébiszittert keríteni, aki délutánonként vigyázna a kicsire egy-két órát az első években? Ha magamat nézem: rettegek attól, hogy egyedül oldjak meg mindent, immár két gyerekkel.
Amikor már egy kicsit könnyebb lenne, kezdjek mindent elölről? Lackó mellett is annyira ki-kimerülök, hogy befulladok és alvászavaraim vannak. Próbálom magammal megbeszélni a dolgot (nem is tehetek mást), és erőt venni magamon, de kibírnék még egy gyereket? Ugyanakkor imádok anya lenni, és attól is félek, ha nem vállalok még egyet, talán túlzottan magamhoz kötném Lackót, és egyre nehezebben tudnám elengedni. Milyen döntést lehet hozni, nem félvállról, ennyi egymásnak ellentmondó kétellyel?”
Vekerdy Tamás válasza a testvérkérdésre
Egy sokgyermekes anya azt mondta nekem: soha nem “testvért” szül az ember, hanem gyereket. Akarok-e még egy gyereket? Egy nő számára őszerinte így hangzik az alapvető kérdés, és erre csak a biztos megérzés tud válaszolni. Egyébként, ha “elvárásaink vannak” – legyenek jó testvérek, “szeressék egymást” stb. -, minden “rossz” lesz… A gyerekek, a testvérek igenis veszekedni fognak, holott “azért szültem őket, hogy jó legyen a gyerekeknek, hogy ne legyenek egyedül…”
Ha a család szeretetteljes, érzelmileg stabil, nincs különbségtétel a testvérek között, nem hagyjuk, hogy behúzzanak minket a folytonos igazságtétel vagy “megvédem a kicsit” csövébe, hanem egyformán szólok rájuk, hogy “takarodjatok a szobátokba, ott öljétek egymást” -, akkor a testvérek közötti viszony is jó lesz, a veszekedések ellenére is. Lackónak is az lesz jó, amit maga igazán szeretne.
És most egy kicsit elkanyarodva: nem gondolt még arra, hogy a szüleinek elvesztése, különösen mikor édesapja is meghalt, erősen megviselhette, természetes, haláleset utáni deprimált állapotba került, és nem biztos, hogy ebből már egészen sikerült kijönnie. Szerintem nem az az alapkérdés, hogy legyen-e kistestvér és mikor, hanem, hogy maga hogy érzi magát, és lehet, hogy erről érdemes lenne egy szakemberrel beszélnie. (Már Bécstől kezdve ilyen esetben az emberek nagy része biztos, hogy ezt tenné, ha módja volna rá, Amerikáról nem is beszélve.)
Jelenlegi helyzetében is, a maga helyében, feltétlenül alkalmaznék egy jó és megbízható bébiszittert, aki a ház körüli munkákban is segít. Egyetlen gyerek is, egyedül ellátva, rendkívüli teher, amiről az archaikus és természeti népek például mindig is tudtak, és egyedülálló anya mellé, ami ritka volt akkoriban, és csak valami baleset következménye lehetett, két állandó segítőt rendeltek! – Kitűnő svéd film szól arról, hogy milyen nehéz egy dolgozó férjnek átlátni azt a rendkívüli terhet, amit a “csak” otthon, a gyerekkel játszó anya hordoz…
Ami a tanácsokat illeti: nem, nem lehet “jól” kiszámítani sem az életkort, sem a sorrendet – erről sok tudományos vicc is beszél. Minden bővülése az emberi közösségek körének, legyen az család vagy munkahely vagy barátok, hoz pozitívumokat, több örömöt, de persze negatívumokat, több gondot is. Azt kell eldönteni, hogy vállaljuk-e ezt a “bővülést. (Személyes tapasztalatom szerint több gyerekkel egyébként könnyebb, mint eggyel…)
És végül: ajánlom figyelmébe egy angol szerzőnő könyvét, magyarul is megjelent: Hogyan ne legyünk tökéletes anyák? (A szerző neve: Libby Purves.)
Ha további kérdések és válaszok is érdekelnek, itt kaphatsz több információt a könyvről.
Kapcsolódó cikkeink:
- Van értelme korán megtanítani olvasni a gyereket? Vekerdy válaszol
- Családtervezés – testvértervezés
- Kicsi vagy nagy legyen a korkülönbség?
Kapcsolódó cikkek
