beszédfejlődés
Mondd szépen!
Személyiségünk egyik tükre beszédünk, de nemcsak rólunk, hanem a társadalomról is képet mutat.
Hároméves, és nem beszél!
"Nagyon szeretem a Borsikát, de majd akkor játszom vele, ha megtanult beszélni!" - mosolygott rám a kiscsoport egyik üdvöskéje, és bár kedvesnek szánta a szavait, az én szívemben a tőrt forgatta meg. Mert igaza volt.
3 éves a gyerek, túl vagyunk a nehezén?
A harmadik év végén kicsit megkönnyebbülünk: nincs pelus, kevesebb a hiszti, az alvás is rendeződött valahogy.
4 évesen a gyermekünk
Sok szülő akkor döbben rá, hogy gyereke nem babusgatni való totyogó többé, amikor a helyére illeszti a negyedik gyertyát a szülinapi tortán.
Babajelek: mondjam és mutassam?
Új hóbort vagy hasznos segítség? Aki használja, esküszik rá, hogy a babajelbeszéd megkönnyítette a dolgát. És tudjuk: apró gyerekek mellett minden segítség számít!
Így fejlődik a beszéd
Amikor megszületik, alig várod, hogy megszólaljon. Két év múlva már zsong a fejed a sok kérdéstől. Te meg tudnál tanulni egy nyelvet ennyi idő alatt?
A gyermeki beszéd csodája, megmosolyogtató példákkal
Hétköznapjaink egyik legnagyobb csodája, ahogy gyermekünk a semmiből fölépít magának egy teljes nyelvi rendszert, ahogy a beszédértés és a beszéd képessége párhuzamosan kialakul, és a gyermek a gondolatait kimondott szavakba tudja önteni.
Jól hall a kisbabád?
Hangokra minden kicsinek szüksége van a beszédfejlődéshez. Ezért fontos, hogy minél előbb fény derüljön a halláscsökkenésre, ne csak akkor, ha a gyerek emiatt már többéves hátrányban van jól halló társaival szemben.
Kaccs, kódacs, ada, ada!
Lefordítva: azonnal add ide a kekszet és a kavicsot! Minden család anekdotái között szerepel néhány különösen jól hangzó gyermeki szó. De miként is alkot a kisgyermek új szavakat? Egyáltalán, hogyan tanul meg beszélni?
“Szólj hozzám, kicsim!” – A megkésett beszédfejlődésről
Kisgyermekes szülők visszatérő aggodalma, hogy "eleget tud-e a kicsi", korának megfelelő-e a beszédfejlődése, és észrevennék-e, ha valami gond adódna. Hogy ne a kortársakhoz kelljen hasonlítgatni, logopédust kérdeztünk meg, mire érdemes figyelni.
Sírástól a beszédig
A gyermek első felsírásától az alkotó beszéd kialakulásáig hosszú út vezet, minden gyermekre egyformán érvényes fejlődésmenettel és állomásokkal. A következőkben ezekről az állomásokról esik szó.
Amíg társas lénnyé válik
Milyen úton formálódnak a csecsemő, a kisgyerek kapcsolatai? Hogyan jut el az anyaméh magányából az óvodai barátságokig?
Töröm, töröm a mákot
Tároljunk jó néhány mondókát emlékezetünkben, mert sokat segítenek, ha nyűgös, türelmetlen a kisgyerek. Bármikor rákezdhetünk, ritmusuk és mókás tartalmuk elűzi a rosszkedvet. Ezek az első "irodalmi és zenei" élmények!
Hogyan tanul meg beszélni a kisbaba?
Az újszülött hangképző szervei még nem alkalmasak beszédhangok formálására. A gégének föl kell vennie a megfelelő helyzetet, az ajak- és nyelvizmok mozgásának finomodnia kell, a babának meg kell tanulnia, hogyan bánjon a levegővel.
Így tanul meg beszélni a gyerek
Nem is telik el túl sok idő, amíg a "gö-gö-gö"-ből "mama" lesz, majd hamarosan jön a "miért" korszak, és végül az anyanyelv tökéletes birtoklása, amikor a kicsi magától mesél, sőt a nyelv alkotásában is részt vesz.