egészségügy
Az is munkám része, hogy ismerem az ’Én kicsi pónimat’ – Horinka Szilveszterhez örömmel mennek vérvételre a gyerekek
A vérvétel bennünket, felnőtteket is megrémiszt, de a gyerekek számára kifejezetten nagy próbatétel lehet. Milyen a gyerekbarát vérvétel? Hogyan tehetjük fájdalommentessé és pozitív élménnyé ezt a kellemetlen beavatkozást?
Szinte nem lehet időpontot kapni a csecsemők kötelező csípőszűrésére több fővárosi szakrendelőben
A csecsemőknél kötelező a csípőszűrésként is emlegetett első ortopédiai szűrővizsgálat, de a szakemberhiány miatt több budapesti szakrendelőben szinte lehetetlen időpontot kapni.
Összesen öt háziorvos van Magyarországon, aki 30 év alatti
Csak öt olyan háziorvos van Magyarországon, aki még nem töltötte be a harmincadik életévét, állítja a Magyar Orvosi Kamara.
Indul az új ügyeleti rendszer, a 1830-as központi számot kell majd hívni
Ha betegek vagyunk, mostantól az 1830-as központi számot kell hívni sürgősségi ügyeleti időben, a tünetek alapján a mentésirányítás dönt a további teendőkről. Az országban elsőként Hajdú-Bihar vármegyében vezetik be az új ügyeleti rendszert.
Benzinre gyűjtenek a koraszülöttmentők
Évente 240 ezer kilométert tesznek meg és 3800 kisbaba életét mentik meg. Már csak piaci áron tudják beszerezni az üzemanyagot, ami óriási többletköltséget jelent a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványnak. Benzinre gyűjtenek.
Tatabányán csak hétköznapokon és napközben lehet szülni
Ha máskor indul be a szülés, akkor a győri és a székesfehérvári megyei kórházak szülészeti-nőgyógyászati osztályaira kell mennie a kismamának.
Még egy kórházban nem lehet bármikor szülni orvoshiány miatt
A Mezőtúri Kórház és Rendelőintézetben júliusban ügyeleti időben nem tudnak szülni a kismamák, aminek az az oka, hogy jelenleg nincs aneszteziológus orvos.
Újabb kórházakban szünetel a szülészeti ellátás
Két Jász- Nagykun-Szolnok megyei kórházban szünetel a szülészet-nőgyógyászat kapacitásbeli gondok miatt.
Megszűnik a gyermekintenzív ellátás az egyik kórházban
A feltételek nem adottak ahhoz, hogy gyermek intenzíves ellátást igényelő műtéteket végezzenek a szolnoki Hetényi Géza Kórházban.
Még egy kórház, ahol szünetel a szülészeti-nőgyógyászati ellátás
Július közepétől augusztus elejéig Várpalotán nem lehet szülni, Veszprémbe kell menni, mert az ellátás szünetel.
Tizenegy orvos távozik a Péterfy Kórház szülészeti osztályáról
Távozik 11 orvos a Péterfy Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályáról - értesült a Telex, a távozás tényét az Országos Kórházi Főigazgatóság megerősítette a lapnak. Az orvosok távozásáról keveset tudni.
Van, ahol csak délután fél kettőig szülhetnek a kismamák
Csak délután fél kettőig szülhetnek a kismamák a mátészalkai kórházban, ha valakinél később indul be a szülés, őt átküldik az 52 kilométerre lévő Nyíregyházára vagy Fehérgyarmatra.
Sokan nem kérnek az állami meddőségi klinikákból, inkább külföldre mennek
Egyre többen jelentkeznek Magyarországról a csehországi és szlovákiai meddőségi klinikákra, miután itthon államosították a meddőségi centrumokat. A külföldi meddőségi klinikák készülnek a rohamra.
A Szent János Centrumkórház nyerte a “Családbarát Kórház 2021” díjat
A kórház a Családbarát Kórházi Innovációk szakmai díj mellett idén az Év Családbarát Kórháza címet is elnyerte.
A kisvárosi kórházakban csak nappal lehetne szülni egy tervezet szerint
Az RTL Klub információi szerint csökkenne a kórházak országos aktív ágyszáma, több helyen megszűnne az aktív ellátás és a kisvárosi kórházakban csak nappal lehetne szülni.