emlékezet
Sosem túl kicsi egy gyerek az utazáshoz
"Úgysem fog emlékezni rá" - mondják sokan, akik szerint a gyerek 10 éves kora előtt nem érdemes utazni, csak az időnket vesztegetjük, hiszen a gyerekben nem marad meg semmi az élményekből. De valóban így van ez?
Miért emlékszünk arra, ami meg sem történt?
Egy friss brit kutatás szerint az emberek nagyjából fele olyan életeseményre is képes "visszaemlékezni", ami soha meg sem történt vele.
Az érzelmi másnaposság létező jelenség
Van, hogy egy intenzív érzelmi élményt követően egyfajta "érzelmi másnaposságot" élünk át, amely hatással van későbbi megéléseinkre is.
Lélegezz mélyeket! Csodát tesz a testeddel!
Mindenki hallotta már a mondatot, hogy vegyen egy mély lélegzetet, és szedje össze magát. A tudomány szerint egyáltalán nem véletlenül: a mély lélegzetvétel valóban csodálat tesz a testünkkel.
A fahéjtól majd jobban tanul a gyerek
A fahéj kellemes, pikáns ízét sokat kedvelik, de vajon azt hányan tudják, hogy ez a fűszer még a tanulásban is segíthet?
Ezért nem emlékszünk a korai gyerekkorunkra
A többségünknek nincs túl sok emléke életünk első három-négy évéből. Ami az illeti, viszonylag kevés emlékünk van mindenről, ami hétéves korunk előtt történt.
Ha elfelejtetted, miért mentél be egy szobába, az ajtó a hibás
A kutatók szerint az agyunk iktatja az emlékeket, amint átlépünk egy küszöböt.
Könnyebben emlékszünk, ha rajzolunk
Érdemes lerajzolni azt, amire emlékezni szeretnénk, ez ugyanis hatékony eszköz a memória javítására - állítják a Waterloo-i Egyetem szakemberei.
A digitális amnézia kedvez a kreativitásnak
Digitális amnéziaként szokás utalni a jelenségre, hogy telefonjaink, hordozható eszközeink és a különféle online alkalmazások mindenre emlékeztetnek bennünket, így egyetlen telefonszámra, esemény időpontjára vagy éppen születésnapra sem kell emlékeznünk.
Memóriatréning
Örökké elfeledkezel valamiről? Nem emlékszel, hova tetted a gyerek esőkabátját, otthon marad az útlevél, és a boltban csak azt nem veszed meg, amiért eredetileg elindultál? Akkor rajta, játssz memóriatréninget a pároddal!
A gyermeki gondolkodás sajátosságai
A gyermekünkkel való törődés egyik kulcstényezője, ha megértjük viselkedésüket és az emögött húzódó, gyermekekre jellemző gondolkodási sajátosságokat. A gyermeki gondolkodás ugyanis számos tekintetben eltér a felnőttétől.
Képességfejlesztő játékok piciknek és nagyobbaknak
A gyermekek mindennapjainak egyik legfontosabb része a játék. Életkortól függően az izgalmas játék sokféle lehet, az azonban közös bennük, hogy a kihívás és öröm mellett azért is fontosak, mert általuk számos képesség gyakorolható és fejleszthető.