Gyerek

A digitális amnézia kedvez a kreativitásnak

Digitális amnéziaként szokás utalni a jelenségre, hogy telefonjaink, hordozható eszközeink és a különféle online alkalmazások mindenre emlékeztetnek bennünket, így egyetlen telefonszámra, esemény időpontjára vagy éppen születésnapra sem kell emlékeznünk.
2016. Április 07.

A szakemberek szerint ez azonban egy pozitív dolog is lehet, mivel így az agyunknak lehetősége van arra, hogy kreatívabb legyen.

A Kaspersky Lab friss kutatása 6 ezer 16 és 55 közötti embert – férfiakat és nőket egyenlő arányban – vizsgált Európa-szerte. Kiderült, hogy a részvevők többsége nem tudja fejből saját gyerekei telefonszámát. A megkérdezettek csaknem fele – 46 százalék – elmondta, hogy minél több dolgot kell észben tartaniuk, annál kevésbé lesznek kreatívak. Voltak, akik úgy vélték, hogy érdemes fejből is tudni bizonyos dolgokat, mert épp ez tesz minket kreatívvá, de a tudomány a digitális amnéziát hasznos dolognak tartó emberek oldalán áll.

“A kreativitás a rövidtávú memóriánkkal függ össze, ahol az információ átmenetileg tárolásra kerül a feldolgozáshoz, indokláshoz és tanuláshoz. Ha az itt tárolt információ kapcsolódik a hosszútávú memóriánkban tárolt anyagokkal, jó eséllyel kreatív megoldások születnek. Amikor az agyunk kevésbé van leterhelve mindenféle információval, ez a kapcsolódás könnyebben létrejön”- vélekedik Dr. Gorkan Ahmetoglu, a University College London munkatársa.

Rég óta ismert tény, hogy agyunkat ugyanúgy edzésben kell tartani, mint testünk izmait, amit nem használunk, azt hosszú távon elveszítjük. Legegyszerűbb módja agyunk és gondolkodásunk karban tartásának, ha a megszokott rutinokat megváltoztatjuk, például útvonalat változtatunk, vagy a másik kezünkön kezdjük hordani az óránkat. Memória gyakorlatnak sem utolsó, ha az útvonalhoz nem használunk GPS-t, hanem megjegyezzük azt, a térkép alapján.

A mindennapi olvasás szintén agyserkentő: gondolkozásra késztet, új szavakat tanulhatunk (az anyanyelvünkön), új nyelvi struktúrákkal ismerkedhetünk meg. A tanulás – bármi is legyen a tárgya: új recept, új idegen nyelv – szintén serkentő.

Bármilyen meglepő, de a mozgás sem csupán a testnek jó, hanem agyunknak is: olyan hormonok szabadulnak föl már napi 20 perces mozgással is, amelyek segítik a tanulást, a relaxációt, az idegi jelátvitelt, több vér és így több oxigén termelődik és jut el az agyba. Játék során is eddzük agyunkat és memóriánkat: kézenfekvő a memóriajátékokra gondolnunk, de nem csupán azok, hanem különféle számolós és stratégiai játékok is alkalmasak.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Mozgasd meg a tested és az agyad is!
  • Tartsd frissen az agyad!
  • Memóriatréning
  • Forrás: Medipress