Gyerek

Milyen a memóriád? Teszteld!

Mennyire jó az emlékezőképességed? Most letesztelheted!
2022. November 20.
(Kép forrása: Getty Images)

Mi is a memória?

Az emberi memória, emlékezet az információ megszerzésének, tárolásának, megtartásának és későbbi visszakeresésének pszichológiai folyamataira utal. Ebben három fő folyamat vesz részt: a kódolás, a tárolás, és a visszakeresés, írja a Verywell Mind.

A memória magában foglalja az információ megőrzésének és visszakeresésének képességét is – ez azonban nem hibátlan folyamat. Néha elfelejtünk dolgokat, vagy éppen rosszul, pontatlanul emlékszünk valamire. Más esetekben az információ már eleve nincs megfelelően kódolva a memóriában.

Egy új emlék létrehozásához az információt használható formára kell alakítani, a kódolásnak nevezett folyamaton keresztül. A sikeres kódolás után a későbbi felhasználás céljából ez a memóriában tárolódik.

A kutatók már régóta úgy gondolják, hogy az emlékek az agyi neuronokban (idegsejtekben) bekövetkező változások miatt alakulnak ki. Mai tudásunk szerint az emlékek a neuronok közti kapcsolatokon keresztül jönnek létre – akár e kapcsolatok megerősítésével, akár új kapcsolatok kialakulásával.

Az idegsejtekben bekövetkező változások az új információ tanulásával és megtartásával vannak összefüggésben. Ezeknek a kapcsolatoknak a megerősítése segíti az információ emlékezetben való rögzítését. Ez az oka annak, hogy az információ áttekintése és elismétlése javítja az emlékezés képességét – a gyakorlás megerősíti a kapcsolatokat a memóriát tároló szinapszisok (az idegsejtek kapcsolódási pontjai) között.

Egyes emlékeink nagyon rövidek, csupán néhány másodperc hosszúak, és azt teszik lehetővé, hogy érzékszervi (szenzoros) információt fogadjunk be a világról. Egy kicsit hosszabbak a rövidtávú emlékek, amik 20-30 másodpercig tartanak, és többnyire olyan információból áll, amire jelenleg összpontosítunk és gondolunk. Egyes emlékek pedig sokkal hosszabb ideig képesek fennmaradni – napokig, hetekig, hónapokig, vagy akár évtizedekig. A hosszú távú emlékek többsége kívül esik az azonnali tudaton, de a tudatunkba tudjuk hívni, amikor szükségünk van rá.

Teszteld a memóriád!

Hoztunk egy egyszerű, minimális angoltudást igénylő tesztet, amivel tesztelheted a memorizációs képességedet! A teszt néhány percet vesz igénybe, és itt tudod elérni: Memórizációs teszt.

Miért felejtünk el dolgokat?

A felejtés nagyon gyakori történés. De miért felejtjük el olyan gyakran a múltban tanult információt? Ennek négy alapvető magyarázata létezik:

  • a memória tárolásának sikertelensége
  • interferencia, valamilyen zavaró hatás
  • motivált felejtés
  • visszakeresési probléma

A kutatások szerint a memóriazavart befolyásoló egyik kritikus tényező az idő. Az információ gyakran gyorsan elfelejtődik, különösen, ha az emberek nem nézik át és gyakorolnak aktívan. Néha az információ egyszerűen elveszik a memóriából, más esetekben pedig soha nem volt megfelelően tárolva. Egyes esetekben versengenek egymással az emlékek, megnehezítve bizonyos információ megjegyzését, míg máskor aktívan próbálunk elfelejteni olyan dolgokat, amelyekre egyszerűen nem akarunk emlékezni.

Hogyan lehet javítani a memóriát?

Nem számít, mennyire jó a memóriánk, van néhány dolog, amit megtehetünk azért, hogy még jobb legyen. Az enyhe memóriavesztés ellen például hasznosak lehetnek ezek a stratégiák:

  • írjuk le az információt, ez segít beültetni az emlékeket az agyba, és később emlékeztetőként is szolgálhat
  • társítsunk jelentést az információhoz, így könnyebben emlékszünk rá
  • ismételjünk át az információt, ez segít, hogy a rövidtávú memórián kívülre kerüljön
  • csoportosítsuk az információt – a kategorizált dolgok könnyebben megjegyezhetők és felidézhetők
  • teszteljük magunkat, hogy mennyire emlékszünk a megtanult információra
  • készítsünk mentális képet azokról a dolgokról, amiket gyakran elfelejtünk (pl. hogy hol hagytuk a kulcsot), ez segít jobban emlékezni
  • pihenjünk eleget, az alvás ugyanis kritikus fontosságú a tanulásban és az új emlékek kialakításában
  • próbáljunk ki memórizációs technikákat