
játék


Ezekkel játszottak a 90-es és a 2000-es évek szülöttei
Bár az ezredfordulón úgy tűnt, ezeknél menőbb játékokat egyszerűen nem lehet kitalálni, ma már mosolyogva gondolunk vissza rájuk.
Reto játékok, amiket le sem tettünk, úgy imádtunk!
Neked is lapultak ilyen játékok a gyerekszobádban? Talán még néhányat ma is féltve őrzöl? Lapozd át galériánkat, és nosztalgiázz velünk!
Az élet habzsolása: így játszanak az egyévesek
Még csak most született, de már azon gondolkozol, milyen legyen az első születésnapi tortája? Korszakhatárhoz érkeztetek, a világ felfedezésének nagy, kalandos útjára léptetek.
Így taníthatod meg a színeket játékosan
Egyszerű és szórakoztató hétköznapi tevékenységek, amelyek segítenek a színek tanulásában.
Újra ugyanaz a mese, ugyanaz a játék – miért szeretik a kisgyerekek az ismétlést?
Már egy hónapja minden este ugyanazt az estimesét kell olvasnod neki? Olyan, mintha állandóan ugyanazt a játékot játszaná? Miért szeretik annyira a kicsik az ismétlést, és miért hasznos ez a számukra?
Itt a Down-szindrómás Barbie
A gyártó célja, hogy minél több gyereknek legyen olyan játéka, amelyben önmagát láthatja.
Az önállóság kezdete: így játszanak a háromévesek
Komoly változás a legtöbb hároméves életében, hogy közösségbe kerül. Rengeteg mindenben változik, alakul és fejlődik, beköszönt a szerepjáték időszaka, ami egészen kisiskolás korig meg is maradhat.
75 ezer forint jár annak, aki megtalálja az elveszett játékmackót
Nagyon keresnek egy kis kedvencet.
Gyerekek mellett bagózó óvónők – Retró fotók az ovikról
Teljesen mindegy, milyen évet írunk, amikor az udvarra csalogatják a napsugarak a gyerekeket, megtelnek élettel az ovik kertjei. Nézd, hogy élvezték a kinti játékot a mai szülők, nagyszülők!
Kvíz! Emlékszel ezeknek a régi játékoknak a nevére?
Te is játszottál még ezekkel a népszerű, de ma már retrónak számító játékokkal? És a nevükre is emléksze?
9 éves fiú a Rubik-kocka kirakásának új világrekordere – egy elképesztő magyar játék
Hihetetlenül gyorsan rakja ki a Rubik-kockát az új, fiatal rekorder.
Miért ne működhetne egy babakonyha úgy, ahogy az igazi? Ez az apa pillanatok alatt megoldotta
Ismerjük mindannyian a baba vasalót, baba mosógépet vagy a babakonyhát: pont úgy néznek ki, mint az igaziak, csak épp nem működnek.
Mit tanul a baba a tükrös játékból?
A tükörrel való játék nem csupán jó móka a babának, de még tanulhat is belőle.
Hat játék a hosszabb autóutakra
Ha hosszabb autóútra indultok, a következő klasszikusabb játékokkal szórakoztató módon üthetitek el az időt közösen!
Ezért is érdemes társasjátékot játszani – amellett, hogy szórakoztató
A társasjátékok amellett, hogy nagyszerű kikapcsolódást jelentenek a családnak, hasznos készségeket is tanítanak. Néhány ok, amiért érdemes társasozni – amellett, hogy szórakoztató!