
kisfiú

Óvodás kisfiú mentette meg az édesanyját
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője egy határrendész óvodás kisfiát fogadta hivatalában. Zalán gratulációt és ajándékot is kapott, mert ügyesen lépett fel, miután édesanyja az otthonukban összeesett.
Eltűnt 12 éves kisfiút keres a rendőrség
Ma délelőtt távozott ismeretlen helyre a 12 éves Nagy Ferenc Erik, a rendőrség a lakosság segítségét kéri a megtalálásához.
Ijedt kisfiút mentettek a tűzoltók – egy fővárosi emlékműben rekedt
Szerencséje volt a kisfiúnak: nem szorult be, csak megijedt, és nem tudott kijönni.
20 perc különbséggel szült ugyanabban a kórházban egy testvérpár
Igazán különleges szüléseket vezettek le a napokban egy veronához közeli kórházban, ahol „ikerunokatestvérek” látták meg a napvilágot.
Tengerjáró hajóról esett a vízbe egy 8 éves kisfiú Olaszországban
A hajó, amin a család utazott, kikötött, hogy egy újabb csodás állomást vehessenek szemügyre a többi turistával, a gyerek azonban a vízbe esett.
Az autópályán felejtettek a szülei egy 11 éves kisfiút
A szülők csak akkor eszméltek rá, hogy nincs a kocsiban a kiskamasz gyerekük, amikor a rendőrök felhívták őket telefonon.
Csodaszép nevet kapott a veszprémi kórház inkubátorába tett kisfiú
A veszprémi kórházban 2000 óta működik babamentő inkubátor, ez volt a negyedik alkalom, hogy újszülött érkezését jelezte az ott dolgozóknak.
Sértetlenül megúszta egy 3 éves kisfiú, hogy kiesett a másodikról
A másodperc tört része elég ahhoz, hogy meglegyen a baj: ezúttal óriási szerencséje volt a kisfiúnak, aki a teraszukon kíváncsiskodott.
„Szia, segítenél megtalálni az anyukámat?” – eltévedt az iskolából hazafelé tartó kisfiú
Minden szülő rémálma, ami történt.
Csodaszép, régen hallott nevet kapott a kisfiú, akit a mentősök segítettek világra
Szerda hajnalban riasztotta a mentőt az a család, ahol a 39 hetes kismamánál minden kétséget kizáróan beindult a szülés.
Végre két karral élhet a kisfiú
Nemsokára cipőt köthet, fogkrémet nyomhat a végtaghiányos kisfiú.
Hiába sietett a taxis, a kocsijában született meg a baba
Sok mindent látott már 25 év alatt a rutinos milánói taxis, de arra, hogy egy baba szülessen az autójában, még ő sem volt felkészülve.
Megható levelet írt a múzeumnak a 8 éves vak kisfiú
A kisfiú az osztályával tett látogatást a Nápolyi Archeológiai Múzeumban, ahol fantasztikus élményeket szerzett és ezt nem hagyta szó nélkül.
Autót lopott egy tízéves, hogy találkozhasson az anyukájával
Veszélyes sávváltásokkal száguldott az autópályán. Így kapták el a rendőrök.
Megszületett Al Pacino kisfia, ez lett a neve
A várandósság híre csak pár hete kapott szárnyra, most pedig az is kiderült, hogy a kisfiú azóta világra jött és szép nevet kapott.