top100
A ’70-es évek óta hasít itthon ez a török fiúnév
Bár a hangzása teljesen magyaros, török gyökerekkel is rendelkezik ez a felkapottnak számító fiúnév, amit tavaly csaknem 1000 kisbabának választottak a szülei.
7 gyönyörű név, aminek erre a hétre esik a névnapja
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
Egyre több szülő adja itthon ezt az arab lánynevet
Nem is olyan régen toppant be az anyakönyvezhető nevek közé, és már a Top100-ban is helyet tört magának - ráadásul egyre feljebb és feljebb repül.
Üstökösként tör előre ez a név a Top100-ban
Ha eddig nem találkoztál ezzel a fiúnévvel, jól teszed, ha megjegyzed: a jelek szerint nagy jövő áll előtte és sokan fogják viselni az úton lévő babák közül!
Ez a fiúnév áll a friss Top100 utolsó helyén
Most jutott be először a Top100-as listába ez a fiúnév, és a legutolsó helyen debütált. De szinte biztos, hogy innentől csak felfelé vezet az útja!
A 80-as években kapták fel, és ma is imádják a szülők ezt a lánynevet
Már az 1955 előtti időkben is népszerűnek számított, majd egy kicsit hanyagolni kezdték a szülők, így két hosszú évtizedre el is tűnt a Top100-ból.
Ez a mostani szülők kedvenc virágos lányneve
Bár igazán előkelő helyen állnak a Top100-ban, nem a Jázmin és nem is a Kamilla a legfelkapottabb virágos lánynév a most születő babák körében.
Ez a magyar lánynév most a legnépszerűbb
Való igaz, hogy a mostani Top100 élén a Hanna, az Anna és a Luca nevek állnak, ezek közül azonban egyik sem magyar eredetű.
40 éve kapták fel a szülők ezt a nevet, és azóta is imádják
Már az 1955 előtti időkben helyet kapott a Top100-ban ez a klassz fiúnév, a 80-as évek közepén aztán olyan hatalmas lendületet kapott, hogy még most is szárnyal.
Hetven éve kirobbanthatatlan a Top50-ből ez a lánynév
Nem sok lánynévről mondható el, hogy évtizedek óta biztos a helyük a Top100-ban, amit most mutatunk, az azonban ilyen! Neked is tetszik?
50 éve menő lánynév volt, a mostani szülőknek eszébe sem jut
Fénykorában több mint 3000 újszülött baba kapta ezt a kedves lánynevet, kereken húsz éve viszont a Top100 közelébe sem tud férkőzni.
A 80-as években ezrek kapták, ma már a kanyarban sincs ez a lánynév
Volt idő, amikor kislányok ezreinek adták ezt a szépen csengő, klassz jelentést hordozó nevet, ma viszont a Top100 közelébe sem jut.
Óriásit zuhant a toplistában a 2000-es évek felkapott lányneve
Ma a húszas éveik elején járó lányok körében gyakori ez a név, az ovisok és kisbabák körében viszont már csak elvétve fordul elő. Vajon miért zuhant ilyen látványosat?
Ez a lánynév áll az utolsó helyen a friss Top100-ban
Most először jutott be a Top100-as listába, és a legutolsó helyen debütált. De szinte biztos, hogy innentől csak felfelé vezet az útja!
10 fantasztikus név, aminek erre a hétre esik a névnapja
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.