Család

Galéria: így bénította meg a családok életét, az 1987-es hatalmas havazás

A gyerekek nagyon örültek neki, de a felnőttek már kevésbé. Micsoda fotók!
2022. December 27.
az 1987es havazasban ket boldog gyerek hoembert epit

Idén volt 35 éve, hogy egyik napról a másikra hatalmas hómennyiség zúdult le az országra, aminek következtében óriási káosz alakult ki, és a családok élete fenekestül felfordult. Bár a gyerekek nagyon boldogak voltak, hogy nem kellett óvodába-iskolába menni, a felnőtteknek igencsak feladta a leckét a goromba téli időjárás.

Megbénította az országot az óriási hóesés

A bőséges havazás 1987. január 10-én kezdődött és a hóeséshez erőteljes szél is társult, ráadásul nagyon hidegre is fordult az idő, ami miatt esély sem volt arra, hogy a hóréteg olvadni kezdjen. Egy korábbi, ATV-n közreadott beszélgetésben Németh Lajos meteorológus azt mondta, hogy a szakemberek előre látták, mi van készülőben, és figyelmeztették is az illetékeseket, a természet azonban erősebbnek bizonyult az embereknél minden felkészülés ellenére. 

Ahogy elmondta, egy sarkvidékről érkező és egy mediterrán ciklon találkozott a Kárpát-medence felett, aminek igen emlékezetes következménye lett. Ha te is átélted, akkor azért, ha pedig csak hírből ismered a ’87-es nagy téli havazást, azért fogod nagyon szeretni a múltidéző képeket és a január 12-i tévéhíradót!

Egy ferfi havat lapatol az 1987es nagy hoeses utan
6 fotó megtekintése
Egy ferfi havat lapatol az 1987es nagy hoeses utan

Galéria: így bénította meg a családok életét, az 1987-es hatalmas havazás

Egy ferfi havat lapatol az 1987es nagy hoeses utan
az 1987es havazasban ket boldog gyerek hoembert epit
Ferfi hokotroval az 1987es nagy hoesesben
Arut pakolnak az 1987es havazasban elerhetetlenne valt elelmiszerboltokban
Sorban allnak az emberek egy elelmiszerbolt elott 1987ben
Az 1987es hatalmas hoesesben elakadt aruszallito kamionok
Fotó megosztása:

(Fotók: Getty Images és Fortepan/Szalay Zoltán)