Család

8 játéktípus kisgyermekkorban

A játék az a közeg, amelyen keresztül a gyerekek felfedezik és megtapasztalják a világot. Rengeteg mindent fejleszt és tanít meg a kicsiknek.
2024. Május 10.
gyerek játszik
Kép: Getty Images

A gyerekek általános fizikai, érzelmi, kognitív és szociális fejlődése a játéktól függ. A játékra jellemző, hogy motiváltak rá a gyereke és az is, hogy spontán. Nem a termékre, az eszközre, hanem a folyamatra összpontosít, a képzelet vezérli és mentes a kívülről írt szabályoktól. Csak azért játszanak a gyerekek, mert örömüket lelik a tevékenységben.

A játékot különféle típusokba sorolhatjuk a szerint, hogy a mi a jellemzőjük, mi történik közben a gyerekkel, hány évesekre jellemző, mi maga az eszköz, ami szükséges a játékhoz és egyáltalán hogyan játszanak.

Magányos játék

Az első, magányos vagy nem szociális játéknak nevezett szakaszban a gyermekek egyedül játszanak a játékokkal, és nem veszik észre a többi gyermeket, illetve nem foglalkoznak azzal, hogy ki mit csinál.

Párhuzamos játék

Amikor a gyermekek párhuzamos játékban vesznek részt, hasonló játékokkal, például építőkockákkal játszanak, de inkább egymás mellett, mint együtt. Nem érintkeznek egymással, de örülnek, hogy egy másik gyermek közelében játszhatnak. Jellemző ez a szakasz a bölcsődéskori játszásra.

A gyerekek bámészkodó játékot is folytatnak, amikor figyelik a másik gyermek játékát, de nem kapcsolódnak be, vagy nem játszanak maguk sem.

Asszociatív játék

Az asszociatív játék során a gyermekek kettesben vagy kis csoportban együtt játszanak, de kevés együttműködéssel és egyeztetéssel. Közös játékokat használnak, de mindegyikük a saját játékát játssza, és nem egy közös célért játszanak.

Együttműködő játék

A kooperatív játék magában foglalhat egy szabályokkal vagy közös céllal rendelkező játékot, például egy torony közös építését. A gyerekek játék közben terveznek, tárgyalnak és kiosztják a szerepeket. Ez a fajta játék az óvodáskorra nagyon jellemző.

Gyakorló játék

Jean Piaget a játék három szakaszát határozta meg: a gyakorlójátékot, a szimbolikus játékot és a szabályos játékokat. A gyakorlójáték az anyagok és játékok felfedezéséről szól, hogy “megnézzük, mit tudnak”. Egyszerű, ismétlődő mozgásokat foglal magában, néha játékok nélkül is.

Egyes teoretikusok a foglalatosság nélküli játékra is hivatkoznak, amely inkább véletlenszerű, világos cél nélküli mozdulatokból áll, bár ez is a játék része.

Szimbolikus játék

A Piaget által a játék második, szimbolikus játéknak nevezett szakasza az, amikor a gyerekek egy tárgyat, cselekvést vagy ötletet használnak valaminek a reprezentálására. Használhatnak például egy tárgyat arra, hogy úgy tegyenek, mintha telefonálnának.

Szabályok menti játék

Piaget szerint a játék utolsó szakasza strukturáltabb, és a szabályok és normák követését igényli a cél elérése érdekében, egyedül vagy egy csoportban.

Konstruktív játék

Ez az a szakasz, amelyben a gyerekek tárgyakat manipulálnak annak érdekében, hogy létrehozzanak valamit. Ilyen például a kockák rakosgatása, egy erőd építése vagy egy gép készítése kartondobozokból.

Miért fontos a játék a gyermek fejlődése szempontjából?

A gyerekek a játékon keresztül tanulják meg megérteni a világot és annak működését. A valóságról szerzett tapasztalataik a játékon keresztül tükröződnek.

Játék közben a gyerekek:

  • Gondolkodnak
  • Problémákat oldanak meg
  • Fejlesztik a memóriájukat
  • Terveznek és vizsgálódiknak
  • Fejlődnek a nyelvi készségeik
  • Koncentrálnak

A különböző játéktípusok előnyösek a kisgyermekkorban, ezért a szülők ösztönözhetik a különböző játékélmények és a különböző típusú játékanyagok használatát.

A játék az egész gyermeket fejleszti:

  • Fizikai – fejlődik a finommotorika, az egyensúly, a koordináció, gördülékenyebb lesz a mozgás
  • Kognitív (intellektuális) – hat a kreativitásra, a gondolkodásra, tervezésre, memóriára kommunikációra
  • Érzelmi – megtanulják irányítani az érzelmeiket, másokkal együtt érezni
  • Szociális téren – megtanulnak együtt működni, elfogadni és betartani a szabályokat, a másik tulajdonát tiszteletben tartani

(empoweredparents.co)