Család

Advent: mit szimbolizál a második gyertya a koszorún?

Idén december 7-én gyújtjuk meg az adventi koszorú második gyertyáját. Tradicionálisan milyen színű ez a gyertya és mi a jelentése?
2025. December 06.
második adventi gyertya

(Kép forrása: Getty Images)

Az adventi koszorú sok családnál része az adventi időszaknak, a várakozásnak, és az ünnepi díszbe öltöztetett lakásnak. A karácsony előtti negyedik vasárnaptól kezdve, hétről-hétre egy-egy új gyertyát gyújtunk meg rajta, így lesz fokozatosan egyre fényesebb az ünnepig – a negyedik vasárnapon egyszerre világít majd az összes gyertya. Az adventi hangulathoz is sokat hozzátesz ez a szokás, és szépen szimbolizálja a várakozást.

Az adventi koszorú készítésének szokása az 1800-as években indult. Johann Heinrich Wichern, német evangélikus lelkész készítette az első adventi koszorút: ez egy örökzöldekkel feldíszített szekérkerékből állt, melyet fellógatott, és huszonnégy gyertya kapott rajta helyet.

A modern adventi koszorúk már nem is feltétlenül csak kör alakú koszorúalapból készülnek, és a gyertyák is különféle színűek lehetnek. Hagyományosan a négy adventi gyertya közül három lila, egy pedig rózsaszín színű.

Mi a jelentése a második adventi gyertyának?

Idén november utolsó napjára esett az első adventi vasárnap, a második pedig december 7-én lesz.

A koszorún található mindegyik adventi gyertyához tartozik egy szimbolikus jelentés. A múlt héten meggyújtott első gyertya a hitet jelképezi. A második adventi gyertya – ami hagyományosan lila színű –, amit ezen a héten vasárnap gyújtunk majd meg, a keresztény tradíció szerint a reményt, az örömteli reménykedést szimbolizálja.

(via, via)