Az olaszoknál már olyan mértéket ölt a West Nile vírus terjedése, hogy több tartományban szigorúbb szabályozást vezettek be a véradók számára. „Nyugtalanító az egész ország területén várható megbetegedések száma: a becslések szerint legalább 10 ezer fertőzéssel kell kalkulálni” – írják az ANSA hírügynökségre hivatkozva, hozzátéve, hogy a szúnyogok által terjesztett fertőzés sok esetben teljesen tünetmentesen zajlik.

A szakértők úgy számolják, hogy a WNV-nek is nevezett West Nile vírus okozta megbetegedések augusztus közepe után éri majd el a tetőpontját Itáliában. Az egészségügyi miniszter azt tanácsolja az olaszoknak, hogy fordítsanak a megszokottnál is nagyobb gondot a megelőzésre, azaz a szúnyogok távol tartására.
„A vírus terjedése aggasztó, de nincs vészhelyzet”
Ezidáig – igazoltan – 9 halálos áldozatot követelt Olaszországban a nyugat-nílusi láz, melyek közül 4-en Campania régióban veszítették életüket. Jelenleg 31 igazolt NWV-s betegről tudnak, a bejelentések száma azonban ugrásszerűen megugrott és jelentős számú vizsgálat van folyamatban a sajtóértesülések szerint.
Azokban a megyékben, ahol regisztráltak már WNV-fertőzést, nagyobb körültekintéssel szűrik a véradásra jelentkezőket, többször is előfordult ugyanis, hogy egy-egy tünetmentes esetre éppen véradás előtt derített fényt az óvatosságból elvégzett teszt.
Campania régió első embere, Vincenzo De Luca kihangsúlyozta, hogy az országban nincs vészhelyzet, annak ellenére, hogy a vírus terjedésének mértéke a szakértőket is aggasztja.
Az Olasz Kórházszövetség (Fiaso) első embere, Giovanni Migliore megnyugtatásul arra emlékeztette az olaszokat, hogy az egészségügyi rendszerük már a Covid-19 járvány alatt is megmutatta, mennyire lehet rá számítani.
Fotó: Getty Images – Kwangmoozaa, Forrás: ANSA Olasz hírügynökség