Egy ötödikes kisfiú, akivel a tanárnő hónapok óta éreztette, hogy „nincsenek jóban”, olyan beírást kapott az órai munkája mellé, ami végképp kihozta a sodrukból a szülőket, akik nem is hagyták annyiban a történteket.
Az olaszországi Treviso közelében jár iskolába az a kisfiú, aki hónapok óta sorozatosan kapja a válogatott büntetéseket a pedagógustól, aki első óta kíséri az osztályt (Olaszországban a felső tagozat ötödik osztály után veszi kezdetét – a szerk.) és több évtizede a pályán van.
Feljelentést tettek a szülők
„Az igazat megvallva nagyon elegem van abból, hogy hibát hibára halmozol, és ezeket minden egyes alkalommal nekem kell kijavítanom. Ha így folytatod, szerintem jobb is, ha inkább otthon maradsz” – írta piros tollal a kisfiú füzetébe a tanárnő, amit a szülők már nem hagytak szó nélkül.
A család az igazgatóhoz és az iskolát fenntartó központi szervezethez fordult, ám kezdetben nem vették túl komolyan a bejelentést. Az igazgató elmondta, hogy egy nagyon tapasztalt és felkészült kollégáról van szó, azt azonban ő is elismerte, hogy a pedagógus hagyta, hogy az indulatai elragadják. Sajnálatát fejezte ki és megoldást ígért a szülőknek, ők azonban nem érték be ennyivel.
Kiderült ugyanis, hogy a diákot többször is azzal fenyegette a tanárnő, hogy nem viszik magukkal az osztálykirándulásra és nem vehet részt az évzáró fellépésen, illetve többször is órákra a sarokba állította és nem engedte az udvarra menni a szünetben.
Az édesanya feljelentést tett a rendőrségen és az olasz sajtóhoz fordult, ami nagy port kavart az üggyel kapcsolatban. Mindez váratlanul érte az iskolaigazgatót: „Nyitottak vagyunk a családdal való kommunikációra és együtt keresünk megoldást a helyzetre, amiről úgy gondoltam, hogy a szülőknek is megfelel. Ezek szerint mégsem” – fűzte hozzá az iskola első embere.
Fotó: Getty Images – LeManna