Család

Beni apukája: „A neurológustól azt a tanácsot kaptuk, adjuk állami gondozásba, úgysem fog sokáig élni”

Beni még az anyukája hasában agyvérzést kapott, ami teljesen átformálta az őt váró család életét. Most lenne esély arra, hogy teljesebb életet élhessen.
2025. Augusztus 30.

„Benedekkel sajnos nem indult olyan könnyen az utunk, mint a nagy lányunkkal Lujzival. Az agyvérzés, amit az anyaméhben kapott, teljesen átformálta az életünket. Miután megszületett, a neurológustól azt a tanácsot kaptuk, adjuk állami gondozásba, úgysem fog sokáig élni” – áll abban a Facebook-posztban, amit Kovács Gergely, Beni édesapja tett közzé.

A „jóslat” szerencsére nem vált valóra, Beni azóta 3 éves elmúlt, és köszöni jól van. Szülei hetente 4-5 alkalommal viszik különböző terápiára, erős, helyes kisfiú lett. Az agyvérzés miatt azonban nem tudja használni a kezeit, lábait és beszélni sem tudott megtanulni.

Ahogy az apukája írja, gyakorlatilag úgy él a testében, hogy a síráson és egy-két egyéb hangon kívül más jelzést nem ad a külvilágnak.

„Ajánlásra nemrég megnéztünk egy igaz történeten alapuló Netflix filmet, Lucca világa címmel. Lucca diagnózisa talán még Beniénél is súlyosabb volt. Ott hallottunk először a Cytotronról, amitől Lucca már az első kezelés után beszélni és járni kezdett. Morzsoltuk néhány hétig a gondolatot, mire elszántuk magunkat, hogy belevágunk. Nagy eséllyel ezzel a géppel Mexikóban el tudják érni az orvosok, hogy a még funkcionáló agyi részek között új kapcsolatok alakuljanak ki. Jelentkeztünk a klinikán, átestünk a kiválasztási folyamaton és kaptunk időpontot 25’ november végére” – folytatja reménykeltően Gergő.

Az első kezelés összköltsége 17 millió forint, aminek a felét a család, a barátaik, ismerőseik és ismeretlenek segítségével sikerült már összegyűjteni és a számlafizetésig még van 1,5 hónap.

Nem vagyunk elkeseredve, sőt hatalmas boldogság van a szívünkben. Van remény! Ha valaha kimond akár egy szót, vagy önszántából felemeli a kezét, azért mi végig fogjuk csinálni.

Így segíthetsz Beninek

Nyitókép: Getty Images – StockPlanets