Csáky Somát és családját 2022 áprilisában ismerte meg az ország, miután az akkor 15 éves fiút komoly baleset érte. Egy nappal azután, hogy a Sárospatakon kollégistaként tanuló Somát az anyukája kikísérte a pályaudvarra és elbúcsúzott tőle, jött a telefonhívás, aminek egyetlen szülőhöz sem lenne szabad befutnia.
A „Csáky-csapat”: az édesapa, Csáky László, az édesanya, Krisztina, Csáky Liza, Csáky Soma és Csáky Dorka
Soma szülei, Csáky-Nagy Krisztina és Csáky László lélekszakadva rohantak Miskolcra, kérdéses volt ugyanis, hogy kamasz fiuk életben marad-e egyáltalán, amíg megteszik a közel 200 km-es autóutat.
Bár Soma kritikus állapotban volt és az orvosok nem sok jóval tudták biztatni az aggódó családtagokat, a több hónapos intenzív osztályon töltött időszak után végre kimondhatták: Soma nincs életveszélyben. Ez persze korántsem jelentett egyet azzal, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba, kezdetét vehette azonban az a ma is tartó gyógyulási folyamat, ami egészen új emberré formálta a kamaszfiút – és vele együtt a családtagokat is.
Mindarról, amin keresztülmentek, két igazán magával ragadó könyv is született, amelyek írásába Soma kórházi ágya mellett kezdett bele az édesapa, Csáky László. Bár teljesen érthető lenne, ha a mai napig fel-felmerülne bennük a kérdés, mi lett volna, ha…, ők azonban egészen más megközelítésből gondolkodnak el ezen.
Amikor a coachként dolgozó családfővel Apák napja alkalmából beszélgettünk, a Somával közös tanulásból fordított rám időt: a magántanulóként helytálló, immár tizenegyedikes gimnazista épp az év végi záróvizsgákra készült, amiknek a továbbtanulás miatt már a tétjük sem kicsi. „Az elmúlt több mint három évben elképesztően sok időt töltöttünk együtt Somával, amit manapság nem sok kamasz gyereket nevelő szülő mondhat el magáról. Igazi ajándékként tekintek arra, amilyen kapcsolatban vagyunk, tényleg összenőttünk a hátunk mögött lévő kihívásoknak köszönhetően, amik nélkül talán sosem kerültünk volna ennyire közel egymáshoz” – osztja meg az édesapa, aki a lányaival, Dorkával és Lizával is csodás kapcsolatban áll.
Amíg a családjuk „csak” négy tagból állt, vagyis a gyerekszobákban csak lányok laktak, Laci szentül meg volt róla győződve, hogy őt az ég is lányos apának teremtette. Aztán megérkezett Soma, és minden megváltozott…
– Emlékszel még, milyen volt, amikor kiderült, hogy a Csáky-család legkisebb tagja fiú lesz?
– Azt gondolom, hogy minden apa életében van egy mátrix, amit alapvetően meghatároz, hogy milyen nemű és mennyi idős gyerekeket nevel, valamint az, hogy maga az édesapa mennyi idős. Emiatt vannak olyan apukák, akik egy 2 éves kisfiúval nem tudnak órákon át eljátszani a homokozóban, később viszont tökéletes lesz az összhang közöttük, de sok példát látok arra is, hogy egy-egy apuka boldogan babázik a lányaival 8-10 éves korukig, tiniként azonban már nehezebben találják meg a közös hangot és a másodperc tört része alatt összecsattannak.
Amikor hozzánk egymás után megérkeztek a lányok, határozottan éreztem, hogy lányos apa vagyok, és alig vártam, hogy 10-12 évesek legyenek, mert valami azt súgta, hogy onnantól a korábbinál is jobb apukájuk lehetek.
Visszatekintve úgy érzem, hogy ez tényleg így is történt, de azt, hogy az édesapjuk lehetek, most élvezem a legjobban, hogy már 20 és 21 évesek. Minden nap beszélünk, rengeteget találkozunk, és nagyon büszke vagyok arra, hogy két hete, amikor Dorka lefutotta élete első maratonját, én voltam a „nyula”, vagyis én segítettem, hogy gond nélkül teljesítse a távot.
Visszakanyarodva a kérdéshez: nem éreztem magam fiús apának, és szinte sokkszerűen ért, amikor kiderült, hogy Soma fiú lesz. Sosem voltam az a focizós, legózós, hangoskodó, videójátékozó alkat, sokkal jobban passzolt hozzám a babázós, rózsaszín, csendes apuka szerepe. Amikor a két lány után megszületett a fiam, fogalmam sem volt róla, mit csinálok majd vele, ám ahogy a fent említett apuka-mátrixban haladtunk előre, egyre inkább magamra találtam fiús apaként is.
Krisztina és László Dorka első maratonján
– Soma alig kezdte el a középiskolát és a kollégista életet, amikor a baleset érte. Nehéz volt őt elengedni, szülőként „mások gondjaira bízni”?
– Szerintem egy ilyen új fejezet kezdetén a legfontosabb az, hogy hova adjuk kollégiumba a gyereket. Soma a Sárospataki Református Gimnázium kollégiumába ment, ahol olyan értékrendet, szabályrendszert ismerhetett meg, ami miatt az volt a mély meggyőződésünk, hogy a fejlődése szempontjából jobb neki, ha bekerül ebbe a kivételesen összetartó közösségbe.
Továbbra is azt vallom, hogy ha egy szülő jó helyet talál a gyermekének, és úgy látja, hogy 14-15 évesen készen áll arra, hogy kollégista legyen, akkor el kell engedni. Én ma is ezt tenném Somával.
Hiszen azzal, hogy a fiam kollégista lett, nem elengedtem a kezét: nagyon fontos lépést tett az önálló élet felé, és nagyon sokat hozzátett a személyiségéhez még akkor is, ha ezért meg kellett vívnia a maga kis harcait.
– Kicsit úgy, mint régebben a katonaságnál? Olyasmi ez is szerinted?
– Nem is kicsit! Azt, hogy ebben a mai világban, ahol egyre nagyobb teret nyer az AI, lexikailag mit kell megtanulnia egy gyereknek, szerintem egyre nehezebb meghatározni. Az olyan életkészségekre viszont, mint az önállóság, a kíváncsiság, a helyzetfelismerés, a terhelhetőség, az együttműködés, a rugalmasság és a reziliencia, mindig is szükség lesz a sikeres és boldog élethez.
Lehet, hogy pillanatnyilag nehéz meghozni a döntést, hogy a gyerek kollégista legyen, de a későbbi könnyű életéhez szerintem ez nagyon sokat hozzátehet. A katonaság-párhuzam természetesen nem azt jelenti, hogy a kollégiumban spártai életmódot folytatnak a fiatalok, mégis csendet, rendet és fegyelmet tanulnak egy családon kívüli rendszerben, ahol a hierarchia fontosságával is megismerkednek.
Amikor fiatal apákkal dolgozom coachként, mindig elmondom nekik, hogy bármit sulykoljon is a társadalom meg a világ, az első és legfontosabb ügy a gyermek jól-léte, és az, hogy „készségekkel felpumpált” felnőtt váljon belőle. Ha ez a cél teljesül, akkor sikerült maximálisan beteljesíteni az apaszerepet.
A páratlan páros: Soma és az apukája
– Milyen iránymutatást szoktál még adni a hozzád forduló apáknak?
– Hogy merjenek apák lenni! Nem a gyerek második anyjának vagy legjobb barátjának kell lenni, és nem valamilyen alárendelt szerepet kell betölteni, hanem apának kell lenni.
Akár tetszik, akár nem, a család egy hierarchikus rendszer, amiben az apaszerepet nemcsak betölteni kell, hanem meg is kell élni.
Körülbelül két évvel ezelőtt ültem egy Mc Donald’s-ban, és egy 10 év körüli kisfiúnak, aki mellett ott ült az apukája is, hamburgert hozott az édesanyja. Mikor a gyerek meglátta, hogy mi van a tálcán, ráüvöltött az anyukájára: Én nem ezt kértem, te hülye! És az apuka mindezt hagyta. Egy árva szót sem szólt…
Nem bírtam megállni, és odamentem ehhez a családhoz, hogy megkérdezzem a kisfiútól, tudja-e, kinek mondta az imént azt, hogy hülye? Annak az embernek, akitől az életet kapta!
Az apuka továbbra sem tett semmit, csendben hagyta, hogy egy másik, teljesen ismeretlen férfi odamenjen, és ha csak pár pillanatra is, de átvegye az ő szerepét és „nevelje” az ő gyerekét. Szerintem ez az egyik legszomorúbb ebben a történetben.
Szeretettel és nem szigorral mondom, hogy a gyerekek akkor érzik magukat jól és biztonságban, ha tudják, hogy hol van a helyük a családban. Ebbe pedig nem fér bele az, hogy lehülyézzék az édesanyjukat…
A férfiakat a női egyenjogúság nem menti fel a családfői felelősségvállalás és kötelezettségek alól. Nincs azzal semmi gond, ha egy édesanya több pénzt keres, mint az édesapa – a baj az, ha a férfi nem teremt biztonságos közeget és nem védi meg a mellette lévő nőt és a gyerekeiket.
Úgy látom, hogy az utóbbi időben sok férfi egyszerűen feltette a kezét, és elengedte az apaszerepet, hagyva, hogy elpárologjon a férfierő, ami alatt természetesen egyáltalán nem a fizikai erőt értem.
Ha átadjuk az apaszerepet az anyának, és kifarolunk a feleségünk vagy a párunk mellől, akkor az apaszerep jó esetben annyiban kimerül, hogy hazaadjuk a fizetésünket. De ez nem ugyanaz, mint mentorálni, és apaként valami olyat értékes dolgot átadni, ami belefonódhat a gyerekek jövőjébe, amikor mi már megöregszünk vagy nem leszünk.
És emiatt tulajdonképpen a hölgyekhez is szólnom kell: hogy ne engedjék meg a férfiaknak, hogy elpuhuljanak, és igenis várják el tőlük, hogy társként, apaként helytálljanak.
– Ha már szóba került a helytállás… Hogy van most Soma?
– Most végzi egyéni tanrendben az ötödik félévet, ami azt jelenti, hogy több mint 100 vizsgát nyomott le, írásban és szóban, tételhúzással. A gimnáziumból még egy év van hátra, és ha minden a tervek szerint alakul – vagy legalább azokhoz közelít – akkor Soma újra igazi pataki diák lehet.
Július 24-én vár rá egy komoly műtét, de az elmúlt fél évben is több operáción átesett. Sajnos a hegek messze nem úgy gyógyulnak, mint ahogy szeretnénk, úgyhogy két nagy luftballont ültettek a bőre alá, az egyiket a fejéhez, a másikat a lapockájára, ezekben már közel 8-8 deci sóoldat van, és a cél ezzel az, hogy úgynevezett hólyagbőrt képezzenek.
Július végén erről az adófelületről történik meg a bőrlevétel és az elhalt, keringés nélküli bőrrészek eltávolítása. Tulajdonképpen egy óriás puzzle indul megint, aminek a sikerében most borzasztóan bízunk.
Soma jól van, a továbbra is fontos küldetése, hogy a Bethesda Kórház jó hírnevét öregbítse, különböző kampányokban lelkesen buzdítja véradásra elsősorban a kortársait és református rendezvényeken is részt vesz.
Az idő megy, a világ halad, Soma teszi a dolgát, jó kedve van. Elmúlt 18 éves, lett jogosítványa és továbbra is körülöleli a sárospataki világ varázslatos burka.
– Már csak néhány vizsga választ el attól titeket, hogy ez a tanév is véget érjen. Megünneplitek?
– Somával az elmúlt évek alatt már kifejlesztettünk egy saját rituálét: egymás után megnézünk két akciófilmet, amit napokon keresztül válogatunk. Pattogatott kukoricát eszünk, és most, hogy már nagykorú, radlert iszunk.
Jövő héten pedig visszajövünk Sárospatakra, és Soma beül az iskolapadba az osztálytársai mellé, úgy, hogy ő már minden vizsgáján túlvan. Számára ez az igazi ünnep.
Miről szólnak a Somakönyvek?
A könyvek Soma történetét mesélik el, ami 2022. április 4-én kezdődött azzal a magasfeszültségű áramütéssel, amelyet egy tehervagon tetején szenvedett el. Testének több mint ötven százaléka megégett, súlyos koponya- és lábtörést szenvedett.
Ezrek drukkoltak, drukkolnak neki és szorítottak, imádkoztak érte, adtak vért, támogatták az életben maradását.
Fotók: A Csáky család magánarchívuma
Kapcsolódó cikkek
