Kamasz

17 éves lett Csáky Soma, a Sárospatakon megégett gimnazista

Az egész ország szorított Somáért, amikor élet-halál között lebegett, miután súlyos áramütés érte egy vagon tetején, ahova azért mászott fel, hogy megmentse a barátja életét.
2024. Január 19.
Csáky Soma

Néhány hónappal az eset után a Gyerekszobának arról mesélt Soma apukája, Csáky László, hogy bár az életveszélyen túl vannak, hosszú és küzdelmes évek állnak előttük, hogy a sárospataki gimnazista a lehető legjobb formába lendüljön.

„Van humora a sorsnak”

Soma már akkor megmutatta a világnak, hogy nem olyan fából faragták, hogy csak úgy feladja, rendkívül kitartóan tette a dolgát, ami annyira nagy előrelépést hozott, hogy az iskolapadba is visszaülhetett. Tanulmányait ugyan egyéni tanrendben, magántanulóként folytatja, amikor csak teheti, bejár az órákra az iskolájába, ahol leírhatatlanul nagy szeretettel várták vissza a baleset után.

A magántanulóság elengedhetetlen velejárója, hogy vizsgákon kell számot adni a tudásról, ami alól Soma sem kivétel. Mint apukája, Csáky László hírül adta, Soma a 17. szülinapján is épp vizsgázott, méghozzá nem is akárhogyan!

„Soma ma 17 éves. Vizsgáit gyűri második hete Sárospatakon. Fizika vizsga, tíz tétel az asztalon lefordítva. Soma húz. A tétel címe: Az elektomos áram hő és élettani hatása. …..Soma..és az áram élettani hatása…. Van humora a sorsnak. Természetesen ötöst kapott.”

Somának, akinek felépüléséről ingyenesen megrendelhető, ám annál értékesebb könyvet is írt az apukája, mi is nagyon boldog szülinapot kívánunk!

 

 

Nyitókép: Csáky László – Facebook