A csendes válás egy olyan eltávolodási forma, amikor a pár tagjai már sem mentálisan, sem fizikailag nem vonzódnak egymáshoz, mégsem mondják ki, hogy a kapcsolatuk zátonyra futott.

Annak, hogy lélekben már szakítottatok, több jele is van – például ezek (Fotó: Canva.com)
Mit jelent pontosan a csendes válás?
A csendes válás során nem kerül sor tányérdobálásra vagy heves veszekedésekre, a kapcsolat szinte észrevétlenül válik egyre szürkébbé, a felek pedig napról napra távolabb sodródnak egymástól. Stephanie Moir mentálhigiéniás terapeuta a CNN-nek így foglalta össze a csendes válás lényegét:
„A csendes válás során a házasság papíron még létezik, de érzelmileg, mentálisan és fizikailag már nincs kötődés a felek között.”
Mint elmondta, az érintett párok gyakran nem alszanak együtt, amire legtöbbször különféle kifogásokat keresnek – például hogy nem tudnak elaludni a másik mellett, vagy hogy a gyereket kell altatniuk. Sőt, sokszor már közös étkezések sincsenek, és a mindennapos problémákat sem együtt oldják meg.
A szakértő szerint a csendes váláson áteső szülők pontosan tudják, hogy már nem szeretik a párjukat, de meggyőzik magukat, hogy a gyerekek érdekében vagy anyagi megfontolásból együtt kell maradniuk. A napnál is világosabb, hogy ilyenkor már nem az érzelmek tartják össze a családot, hanem a félelem attól, hogy külön-külön nem boldogulnának.
„Ez nemcsak frusztráló, hanem rettentően magányos helyzet, mivel – ellentétben egy valódi válással – a felek csendben, egyedül élik meg a veszteséget” – emelte ki Stephanie, aki a lélekben megtörtént szakítás jeleit is csokorba gyűjtötte.
6 jel, hogy lélekben már elváltatok
Fotó: Canva.com