Ha már itt jársz, nem hagyunk heti előrejelzés nélkül akkor sem, ha netán nem vagy azok között a csillagjegyek között, akik igazán ígéretes hétnek néznek elébe az égiek szerint.
Ilyen hete lesz a csillagjegyeknek
Rögtön a hét elején megnyer minden csillagjegy egy igazán fontos, és erőteljes hatású égi jelenséget, ami nem más, mint a Skorpióban járó telihold. Ez mindenkit intuitívabbá, szenvedélyesebbé, ugyanakkor titokzatosabbá és haragtartóbbá is tehet, személyes adottságaitól függően. Ami biztos, lesz, aki nehezen viseli a hét első napjait, de szerencsére nem kell hosszan kitartani!
A Skorpióban járó telihold természetesen sok jót is hoz magával, még akkor is, ha 48 óránál tovább ritkán érezhető a hatása: érdemes most időt szánnod arra, hogy befelé figyelj, most ugyanis olyan energiák vesznek körül mindenkit, amelyek kivételes összefüggésekre világíthatnak rá. Ennek nagy hasznát veheted az önismeretben, a kapcsolataidban és nem mellesleg céljaid kitűzésében is.
A másik fontos asztrológiai esemény, ami szintén minden jegy szülöttjét érinti majd, az az, hogy a kommunikáció bolygója, azaz a Merkúr a higgadt és megfontolt Bika jegyébe lép, ami megfontoltságot, nyugalmat hoz az emberi kapcsolatokba. Annak, aki nem szereti a monotonitást, ez akár unalmasnak is tűnhet.
De nézzük részletesen, kik azok, akik igazán elemükben érzik majd magukat a héten, és sok jót ígérnek nekik a csillagok!
Ez az 5 csillagjegy lesz a legszerencsésebb a héten
Fotó: Getty Images – Thanumporn Thongkongkaew és Canva.com