Család

13 éve vitte magával az anya, Mezőtúron találták meg az olasz kislányt

A magyar édesanya 13 évvel ezelőtt vált köddé a kislánnyal, akit Mezőtúron találtak meg a rendőrök. Végre újra találkozhat az édesapjával!
2025. Június 14.

Az olasz sajtó örömmel adta hírül tegnap este, hogy 13 év után Magyarországon, egész pontosan Mezőtúron találtak rá arra a kislányra, akit 13 éve várt haza az édesapja, Andrea Tonello. 

Fotó: Getty Images

Fotó: Getty Images

Chantal Tonello alig múlt 1 éves, amikor az édesanyja nyom nélkül eltűnt vele, még 2012 novemberében. Az édesapja egy pillanatra sem adta fel a reményt, hogy egy napon újra láthatja a lányát, számos tévéműsorban adott interjút és a közösségi oldalán is rendszeresen hírt adott a keresésről.

2023-ban még az olasz miniszterelnököt, Giorgia Melonit is felkereste, majd ugyanebben az évben egész Európára kiterjesztett körözést adtak ki az édesanya ellen. A kislány felkutatásában az olasz és a magyar rendőrség közösen vett részt, munkájukat pedig végre siker koronázta.

13 évig keresték az anya-lánya párost

Miután megtalálták a kislányt, az anyát is könnyen fel tudták kutatni, és letartóztatták. A gyermek jelenleg a nagymamájánál van, akinek lehetővé kell tennie, hogy Chantal minél hamarabb találkozhasson az édesapjával. 

Mint írják, az anya egy rövidebb látogatásra indult Magyarországra, ahonnan aztán nem tért vissza: mind az apa, mind az olasz hatóságok elől eltitkolta tartózkodási helyüket, ezért fordult a férfi az egyenruhásokhoz segítségért.

Mivel a kislány gyermekkora jelentős részét hazánkban töltötte édesanyja és nagymamája közelségében, a szakértők egyelőre úgy vélik, nem szabad kiszakítani ebből a közegből és Olaszországba költöztetni. Az ideiglenes határozat szerint tehát a nagymamája viseli gondját mostantól, lehetővé téve, hogy a kiskamasz és az édesapja rendszeresen találkozhassanak.

Fotó: Getty Images, Forrás: Corriere del Veneto