Másfél millió diák kezdi meg a tanévet hétfőn a köznevelésben és a szakképzésben, ebből körülbelül százhúszezren most lépik át először az általános iskola kapuját – ahogyan az én kislányom is. Az új tanévre nemcsak tanszerekkel és ruhákkal, de mentálisan is érdemes felkészülni. Íme, néhány gondolat, amiről talán nem beszélünk eleget mi, kisiskolás gyerekek szülei – pedig talán érdemes.
fotó: Getty
Az önmunka ideje: az érzéseid átragadnak a gyerekre!
A gyerekek többsége izgatottan várja a szintlépést, hogy végre komoly, nagy iskolás lehessen. Érdekes megfigyelni, hogy a szorongók – akik a kellemes izgalom helyett kimondottan félnek attól, hogy mi vár rájuk – esélyesen olyan szülők gyermekei, akik maguk is rettegtek az iskolától.
Az iskolakezdés remek alkalom arra, hogy szembenézz a saját elfojtott gyerekkori emlékeiddel, ma is meglévő szorongásaiddal. Most ránézhetsz arra, hogy mitől szorult, szorul máig össze a gyomrod: a közösségi élmény, az elválás a szülőktől, a megszokott közeg és rutin elhagyása, az egyre magasabb elvárások, a kudarctól való félelem, a tanulással kapcsolatos kihívások, a beilleszkedési nehézségek, a kötöttségek a szabadsággal szemben… Akármelyik is a magad egykori félelmének, szorongásának tárgya, ha most nem nézel szembe ezekkel, a gyerek viszi magával ezt a csomagot az iskolatáskával együtt.
Ez az időszak remek alkalom egy kis önmunkára: többek között az ingyenesen is elérhető mindfulness meditációk segíthetnek abban, hogy befelé hangolódj, és tudatosítsd az érzéseidet, ellenérzéseidet, a kapcsolódó testérzetekkel együtt. Esténként, amikor mindenki elcsendesedett, szánj tíz percet magadra: az önmunka a gyerek iskolával kapcsolatos hozzáállásában is tükröződni fog.
(Kép forrása: Getty Images)
A közösség talán a megszerezhető tudásnál is fontosabb.
“Nézzetek szét alaposan, ez egy hosszú távú projekt, nyolc évre köteleződtök ma el” – hangzott el a tanítónk szájából az augusztus végi szülő-gyerek ismerkedős délutánon. Nem elsősorban a gyereknek mondta ezt, hiszen ők ha akarják se tudják elkerülni a forming-storming-norming-performing (formálódás-viharzás-normaképzés-teljesítés) fázisait, belőlük mindenképpen közösség lesz néhány héten belül.
Sok múlik azonban rajtunk, szülőkön is. Az én önmunkám ebben az időszakban főként az elhagyatottság-instabilitás és a társas izoláció-elidegenedettség sémáimra épül, mert nekem nehezebb kapcsolatokat kezdeményezni, építeni, fenntartani, mint az átlagnak. Tudatos munka, hogy mindez ne csak a gyerekre ne ragadjon át, de én is képes legyek természetesen kapcsolódni másokkal.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a régi jó barátságok a kukába kerülnek és kötelező az új osztályközösségből lelki társakat találni, csupán arról van szó, hogy a közösségbe nem elég eljárni, jelen is kell lenni – természetes, elfogadásra épülő, válaszkész kapcsolódásokkal. A várnai csata pontos dátumára a többségünk nem emlékszik, de az mindenkiben megmarad, mi történt azután, hogy a nyolcadik bé bűzbombát csempészett a tornaterembe, és kiürítették az épületet gázszivárgás miatt. Az osztály egy emberként fogott össze, hogy közösen vállaljunk felelősséget a történtekért – amiben a szülők is mellénk álltak a kezdeti sokk után.
Ne szervezz fárasztó délutáni és hétvégi programokat!
Az elmúlt években nem váltott ősziesre az időjárás augusztus 20. után, a strandidő egész szeptemberben megmaradt. Nagyon csábító ilyenkor fürdőzést, úszást, kirándulást, bicajozást szervezni délután és hétvégente, pedig a kisiskolásnak az első időszakban rengeteg pihenésre van szüksége. Nem is feltétlenül fizikailag, inkább pszichésen.
Új arcok, új nevek, új szabályok, új napirend, új felelősségek – délutáni alvás nélkül. Ez már önmagában annyira megterheli a kis hat-hétéveseket, hogy teljesen természetes, ha az első napokban, hetekben este héttől reggel hétig alszanak. A megnyugtató, biztonságot adó, ismerős, csendesebb hétvégi programok ideje ez – fontos, hogy az elsős idegrendszere ne terhelődjön túl, és fel tudjon készülni a következő iskolahétre is.
Ne vállaljátok túl magatokat különórákkal!
Első blikkre nagyon csábító az összes szakkört bevállalni. Zeneiskola, angol, német, rajz, balett, drámakuckó, úszás, foci… a szülő alig lát át a lehetőségek széles tárházán. A legtöbbje valóban hasznos elfoglaltság, és ember legyen a talpán, akinek nincs egy kis fomója (fear of missing out – a para, hogy fontos dologról maradunk le), hogy – mivel a hét egyelőre még mindig 168 órából áll – nem tudja mindenbe azonnal belevetni magát a gyerek.
Lehet, hogy azért nem lesz nyelvvizsgája nyolcadikra, mert most nem kezdi el az angolt? Esetleg azért lesz szociopata, mert a drámaszakkör-adta megküzdési módok hiányoznak az önismereti repertoárjából? Ha most nem tanul meg egy hangszeren játszani, akkor ez örökre vakfolt marad a műveltségében? Úszni muszáj tudni, az a biztonságos nyaralás alapköve…
Délutáni elfoglaltságot választani nagyon nehéz, hiszen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének. A szakemberek mégis azt mondják, bőven elég, ha maximum két délutáni programja van a gyereknek – lehetőleg olyan, amit ő választott. Még akkor is, ha a döntése még nem jövő-központú és tudományos igényű, egyszerűen csak oda menne, ahova az ovis kispajtása is jár.
fotó: Getty
Fölösleges másokhoz hasonlítgatni a gyereket, az osztályt.
Hamarosan jön majd az egykori ovistárs anyukája, aki elmeséli, hogy náluk már minden gyerek október közepére folyékonyan olvasott. Most kezdik a Harry Pottert. Aztán jön a szomszéd apuka, aki büszkén újságolja, hogy a szorzótáblát tanulja a kis elsőse. Lehet, hogy a dicsekvésnek nincs semmi alapja, de az is előfordul, hogy rekordsebességgel halad egy osztály.
Egy ügyes tanító mindig az osztályához alakítja a haladás mértékét. Folyamatosan mérlegeli, hogy mi az, amivel a lassabban tanulók is lépést tudnak tartani, de a gyorsan száguldó elméket is leköti. Nemcsak a száraz tananyag-átadás érdekli, hanem elsősorban az, hogy a diákjai szeressenek iskolába járni, megmaradjon a természetes kíváncsiságuk, tudásszomjuk a rengeteg új tudnivaló mellett is.
Felejtsd el az összehasonlítgatást osztályokkal, iskolákkal, gyerekekkel! Teljesen mindegy, a tanév hányadik hónapjában tanul meg olvasni a gyerek: az a lényeg, hogy mire szükség lesz rá, ne csak folyékonyan, de szívesen is olvasson – legalább olyasmit, ami érdekli őt, ha nem is feltétlenül a Tolsztoj összest. Van, aki már szeptemberben olvas, más csak év végére lesz profi ebben – nincs ezzel semmi baj.
Az első osztály első heteinek lényege még nem a lexikális tudás megszerzése. A cél az, hogy a gyerek szívesen járjon iskolába, és nyitottan fogadja be az új információt minden létező formában. Ez pedig nem elsősorban a táskája ergonomikus adottságain múlik, hanem a felnőttek – pedagógusok és szülők – közös munkáján, még inkább odafigyelésén, empátiáján és nyitottságán. Ahogy hallottuk, nyolc, sőt tizenkét év magjait vetjük most el – legyünk türelmesek egymással, de leginkább magunkkal szemben!
Kapcsolódó cikkek
