
Kép: Getty Images
Egy hosszú távú kapcsolatban elengedhetetlen, hogy mindkét fél aktívan jelen legyen és figyelmet szenteljen a másiknak. Ez viszont nem megy magától, folyamatos energiabefektetést, mindennapi munkát igényel. De mi van akkor, ha úgy érzed, csak te dolgozol a párkapcsolatért, míg a másik szinte semmit sem tesz bele? Lehet, hogy egy „minimális erőfeszítésű” partnerrel van dolgod.
Ez a viselkedés gyökerezhet a gyerekkorban
„Egyszerűen megfogalmazva, a ‘minimal effort partner’ kifejezés olyan személyre utal, aki csak a legszükségesebb dolgokat teszi meg a kapcsolatért” – idézi az nlc a HuffPostnak nyilatkozó Dr. Marisa T. Cohent, a Hily társkereső alkalmazás párkapcsolati szakértőjét. Az ilyen partner alig tesz energiát a kapcsolatba, nem veszi figyelembe a másik igényeit, és gyakran nyíltan mutatja, hogy nem igazán köteleződött el.
Dr. Cohen szerint ez a viselkedés gyakran abból fakad, hogy az illető bizonytalan, fél az érzelmi sérülésektől, és emiatt nem is engedi magához közel a másikat, kerüli a mélyebb kötődést. Bonnie Winston, hírességek társkeresési tanácsadója hozzáteszi: ez a magatartás akár gyermekkori tapasztalatokból is eredhet, például ha az illető nem látott egészséges párkapcsolati mintákat.
A helyzet azonban nem kilátástalan, ha időben felismered a következő jeleket.
4 figyelmeztető jel, hogy a párod nem tesz erőfeszítést a kapcsolatért
Ez gyakori probléma, amellyel sok pár szembesül, de ha időben cselekszenek, közösen javíthatnak rajta. Ismerd fel a leggyakoribb viselkedési formákat, és tudd meg, mit tehetsz, ha ezek a jelek nálatok is megjelennek.
1. Érzelmileg nincs jelen a kapcsolatban
„Az érzelmi jelenlét azt jelenti, hogy valaki figyelmes, törődő, és valóban ott van – nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is” – mondja Winston. Ez lehet például, hogy érdeklődik a hogyléted felől, rákérdez a napodra, vagy emlékszik az apró, de fontos részletekre – legyen szó a születésnapodról vagy a kedvenc fagyidról.
Ezzel szemben egy minimális erőfeszítést tanúsító partner nem érdeklődik az érzéseid iránt, nem jegyzi meg a fontos részleteket, és nem próbál mélyebb kapcsolatot kialakítani. Elmaradnak az ünnepek, lemond eseményeket. „Az erőfeszítés hiánya egyértelmű jele annak, hogy nincs valódi elköteleződés” – tette hozzá a szakértő.
2. A kommunikáció nem prioritás számára
A kapcsolatok alappillére a kommunikáció, ez tartja életben az érzelmi kötődést is. Egy minimális energiát belefektető partner számára azonban ez sem fontos. A problémák megbeszélése elmarad, vagy csak akkor történik meg, amikor már muszáj. „Az ilyen partner általában nem osztja meg, mi történik vele, és nem vesz részt aktívan a beszélgetésekben” – fogalmazott Dr. Cohen.
3. Elkerüli a jövőről szóló párbeszédeket
Ahogy telik az idő, a kapcsolatok is változnak, fejlődnek, és előbb-utóbb felmerülnek a jövőre vonatkozó tervek. Ha a partnered rendszeresen kikerüli ezeket a beszélgetéseket, az azt jelezheti, hogy egyedül te törődsz igazán a kapcsolatotokkal.
„Ez az érdektelenség azt sugallhatja, hogy a másik fél számára nem éri meg a befektetett energia” – mondta Dr. Cohen. Fontos észben tartani, hogy a partner viselkedése nem rólad szól. A kapcsolatok két emberen múlnak, és ha csak az egyik fél tesz bele energiát, az hosszú távon eltávolodáshoz vezethet.
4. Soha nem ő kezdeményez
Dr. Cohen szerint az ilyen típusú partner ritkán javasol közös programokat: nem szervez randikat, nem tervez nyaralást. Így a kapcsolattartás és a programok megszervezése kizárólag rád hárul. Ha azt veszed észre, hogy mindig te vagy az, aki tervez és szervez, de szeretnéd, hogy a párod is kivegye a részét, Winston játékos megoldást javasol.
Írjatok fel külön-külön öt dolgot, amit már régóta ki szeretnétek próbálni – legyen az egy bakancslistás utazás, új hobbi vagy egy izgalmas közös program. Ezután cseréljétek ki a listákat, és válasszatok ki legalább egy-egy elemet, amit közösen valóra váltotok.
Mit tehetsz, ha csak a minimumot kapod a kapcsolatban?
Fontos tudatosítani magadban, hogy nem feltétlenül kell szakítással végződnie annak, ha a partnered jelenleg keveset tesz a kapcsolatért. Winston szerint gyakori, hogy az illető nincs is tudatában annak, mennyire elhanyagolja a másikat. Első lépésként érdemes őszintén és nyíltan beszélni arról, hogyan érzed magad a kapcsolatban. Tisztán és egyértelműen kell megfogalmazni, mire van szükséged a másiktól.
Lehetséges, hogy egy minimális energiát mutató partner idővel változik – ehhez viszont valódi elhatározás kell. Ha a beszélgetések ellenére sem történik változás, lehet, hogy eljött az ideje továbblépni. Végső soron jobb egyedül lenni, mint egy olyan kapcsolatban, ahol nem érzed magad fontosnak.