Család

Jobban próbára teszi a párkapcsolatot az első gyerek érkezése, mint a második gyermeké

Német kutatók azt vizsgálták, hogy az apák párkapcsolatukkal való elégedettségét az első vagy a második gyermek teszi-e inkább próbára.
2023. Szeptember 05.
(Kép forrása: Getty Images)

Egy erős párkapcsolat segít a pároknak sikeresen túllépni a potenciálisan nagy kihívást jelentő, nagy változást hozó élethelyzeteken, mint amilyen például egy gyermek érkezése is. A múltbeli kutatások többsége az édesanyákra koncentrált, amikor az volt a kérdés, hogy az érintettek mennyire elégedettek párkapcsolatukkal a gyermek születése utáni időszakban, írja a PLOS ONE kiadó közleménye alapján a Házipatika. Azonban a Drezdai Műszaki Egyetem kutatói Judith T. Mack és Lena Brunke vezetésével ezúttal az édesapákra fókuszáltak. A kutatók azt szerették volna tudni, hogy az apák párkapcsolatukkal való elégedettségét az első vagy a második gyermek teszi-e inkább próbára.

Kutatásukba összesen 500 újdonsült apát vontak be,  és 106 olyan édesapát, akik már második gyermeküket várták párjukkal a 2017 és 2020 közötti időszakban. Az apáknak több alkalommal kellett kérdőíveket kitölteniük: a gyermek születése előtt két hónappal, az érkezését követően nyolc héttel, tizennégy hónappal, majd két évvel. A kérdések számos területre kiterjedtek, köztük a résztvevők korára, iskolai végzettségére, bevételeire, a párkapcsolatuk hosszára, a családi állapotukra, az újszülött gyermek biológiai nemére és később a személyiségére. Továbbá minden alkalommal felmérték azt is, hogy az apák mennyire elégedettek a kapcsolatukkal.

A kapott adatok elemzéséből kiderült, hogy a gyermek érkezése a családba mindkét csoportban negatívan hatott a párkapcsolati elégedettségre. Ugyanakkor azok a férfiak, akik frissen váltak családapává, az első két felmérés időpontjában jobbnak értékelték a kapcsolatuk minőségét. A tizennegyedik havi és a kétéves kérdőívekben viszont már borúlátóbbak voltak e téren a kétgyermekes apáknál, akik a kezdeti negatívabb érzések után hamarabb visszatértek az eredeti elégedettségi állapotba. „A szülővé válás folyamata negatívan hathat az apák párkapcsolati elégedettségére, főként az első alkalommal. Ugyanakkor ez idővel elmúlhat” – írták a PLOS ONE folyóiratban megjelent tanulmány szerzői. Hozzátették: „Ahogy a gyerekek egyre önállóbbá válnak, a szülők pedig tapasztaltabbá, egyre kevesebb energiát kell a gyereknevelésre fordítaniuk, ami által több idejük maradhat kapcsolatuk ápolására”.