Család

A trükk, amit minden párnak ismernie kéne

Kevesebb vita, több megértés – érdemes erre az egyetlen dologra időt szánni minden párnak.
2023. Március 21.
pár kávézik
Fotó: Getty Images

Egy meglepően egyszerű dolog: heti egy előre egyeztetett megbeszélés a férjével erősebbé tette Stephanie Booe blogger-édesanya és férje kapcsolatát – állítja a nő. A videó, amelyben bemutatja a technikát, ami nekik rengeteget segített, január óta 12 milliónál is több megtekintést gyűjtött be Instagramon. A lényege: minden héten egyszer egy csésze tea mellett a pár 45 percet tölt azzal, hogy átbeszéli és megtervezi az előttük álló hetet.

Együtt könnyebb

„Egyeztetjük, milyen megbeszélések, vacsorák, baráti programok vannak tervben, megtervezzük a heti étrendet, a bevásárlást, az erre fordítandó összeget. Átgondoljuk, mik a terveink hétvégére, és azt is, hogyan tudjuk egymást segíteni” – mesélte Stephanie a HuffPostnak.

Minderre általában vasárnap esténként kerítenek sort, amikor a gyerekek már elaludtak. Nagyjából egy éve kezdték el ezt a „rituálét”, és annyira bejött nekik, hogy fontos és elmaradhatatlan részévé vált a közös életüknek. Hogy miért? Összegyűjtöttük.

  • A két gyerek, a munka és a sok tennivaló mellett úgy érezték, az életük egy nagy káosz, és nincsenek szinkronban. Ez az rossz érzés teljesen elmúlt a tervezett megbeszéléseknek köszönhetően.
  • Azóta sokkal jobban működik a háztartásuk a mindennapokban.
  • Kevesebb a vita és a veszekedés.
  • Nincsenek félreértések a napi programokkal kapcsolatban, mindenki ott van, ahol lennie kell és tudja a dolgát.
  • Kevesebb idő megy el olyan felesleges dolgokra, mint az azon való agyalás, mi is legyen vacsorára.
  • A tervezésnek köszönhetően ha valakinek közbejön valami, a másik könnyebben át tudja venni az aktuális feladatait, elintéznivalóit.
  • Sokkal jobban működik a családi mindennapok „gépezete”, ami nagyon jó alap a családi béke és harmónia megteremtéséhez.

Adam Albright család- és párterapeuta szerint „az ilyen tervezett heti egyeztetések alapvetőek egy kapcsolat stabilitásához, és javítják a pár tagjainak általános elégedettségét. Bizalmat és biztonságérzetet építenek a felek között, és egy stabil pontot jelentenek a körülöttünk lévő, néha őrültnek tűnő világban. A rendszeres megbeszéléseknek és az általuk nyújtott kiszámíthatóságnak ráadásul jelentős stresszcsökkentő szerepe lehet.”

Jó, de nem mindenkinek

Szuper trükk lehet a heti házastársi meeting, de nem való mindenkinek – pontosabban nem mindenkinek válik be. „Vannak, akiknek ez az életük illetve a kapcsolatuk túltervezésének, túlszabályozásának tűnhet. És az is megeshet, hogy a családi kupaktanács rossz gyerekkori emlékeket idéz, mert náluk csak akkor volt ilyen, amikor valami rossz dolog történt.” Ennek ellenére nem szabad teljesen elvetni az ötletet, mert fokozatosan bevezetve, lazán kezelve minden párnak hasznára válhat. A mindennapi szokásainkat nem lehet egy csapásra megváltoztatni, azonban ha kellő rugalmassággal, de kitartóan igyekszünk megvalósítani valamit, az egy idő után észrevétlenül szokássá tud válni.

Hasznos tippek kezdő meetingelőknek

Akinek megtetszett a módszer, így próbálja ki Stephanie útmutatásai alapján:

  • Vágjatok bele! Ne gondolkodjatok rajta túl sokat, kezdjétek el, aztán majd alakul.
  • Mindketten készüljetek kicsit előre ötletekkel, javaslatokkal, hogy ne maradjon az értekezlet „vezetése” csak egyikőtökre.
  • Beszéljetek a kellemetlen dolgokról is. Ilyen például a családi büdzsé – legyen tiszta, ha valaki esetleg túlköltekezne.
  • Egyezzetek meg, miket készítetek az egyes étkezésekre, ki főz, és ki vásárol be.
  • Ha a kellemetlen dolgokat így, nyugodt körülmények között meg tudjátok beszélni, azzal rengeteg vitát megelőzhettek.

Túltervezett? Csak reális!

Stephanie szerint gyakran éri őket az a vád, hogy ettől a házasság „munkahely-szerűvé” válik. Szerinte pedig ez a realitás. „A házasság energiát igényel. Valójában ez az, ami hosszú távon működőképessé tehet egy házasságot: ha le tudtok ülni, és megbeszélni a dolgokat. Azokat is, amelyek esetleg kellemetlenek. És persze ne csak az ebédtervezésről essen szó: át kell beszélni a terveket, vágyakat, közös programokat, utazásokat, hogyan tudjátok őket megvalósítani. Ha így néztek az egészre, mint annak a megtervezése, hogy hogyan hozzátok ki a legtöbbet a közös életekből, máris nem nyűg, hanem egy szuper eszköz a kezetekben.”

Forrás: HuffPost.com