Család

Ezt a 10 vezetéknevet viselik a legtöbben Magyarországon

Azt, hogy a keresztneveknél évek óta kirobbanthatatlan listavezető a Hanna és a Dominik, jól tudjuk. De mi a helyzet a vezetéknevekkel?
2024. Március 14.
családnevek

Akárcsak a leggyakoribb keresztnevekről, úgy a családnevekről is rendszeresen készül kimutatás, erről az amúgy ugyanolyan izgalmas és fontos összeállításról valamiért mégis kevesebb szó esik.

A Belügyminisztérium most tette közzé a legfrissebb statisztikát a leggyakoribb vezetéknevekről: eláruljuk, hogy a családnevek toplistájában kevesebb a mozgolódás, mint a lány- vagy fiúnevekében, de az eredményeket azért így is érdemes jobban szemügyre venni, mert találhatunk több érdekességet is.

Az első helycseréig a ranglistában a 36. helyig kell ugrani: a tavaly itt álló Gulyás vezetéknevet maga mögé utasította a Balog családnév, és a 40. helyen is akadt némi fennforgás. A korábban itt állomásozó László vezetéknevet megelőzte a Bogdán családnév, így az előbbi visszacsúszott a 41. helyre.

A 75. helyen is van változás: most a Gáspár név áll itt, míg tavaly a Kozma birtokolta ezt a helyet, mostantól viszont a 76. a listában. Egészen kevéssel, de a Bakosokat maguk mögé utasították a Pásztorok, így a 77. helyről a 78-ra estek vissza.

A 85. és 86. helyen is új felállással találkozhatunk: a Tamás vezetéknév megelőzte a Novák családnevet, a Berki név viselői pedig egészen nagyot ugrottak előre: tavaly a 94. helyen álttak, most pedig a 91. ez a családnév a listában.

A 100. tavaly a Márton név lett, idén viszont kiszorult a listából: a sort most a Lőrincz vezetéknév zárja, ami az előző évben még nem szerepelt a Top100-ban.

A Top10 magyar vezetéknév

  1. Nagy
  2. Kovács
  3. Tóth
  4. Szabó
  5. Horváth
  6. Varga
  7. Kiss
  8. Molnár
  9. Németh
  10. Balogh

Nyitókép: Getty Images