Család

Ezzel az új módszerrel szerzik meg a bankkártyák PIN-kódját

A trükkös csalóknak már sikerült több százezer forintot leemelni egy Sümeg közelében élő károsult bankszámlájáról. Jó, ha tudod, hogy történt!
2024. Július 05.

Ahogy azt a police.hu oldalán írják, a napokban csaltak tőrbe egy 63 éves nőt magukat banki ügyintézőnek kiadó csalók.

Egy férfi azzal hívta fel a hölgyet, hogy a számlájáról nagy értékű, gyanúsnak tűnő tranzakciókkal próbáltak pénzt leemelni, amiről mindenképpen tájékoztatni akarták. Az asszony elmondta, hogy az utalást nem ő indította, és kezdetben még örült is a bank segítőkészségének.

Az ál-ügyintéző elkérte a bankkártyája adatait, és azt mondta, SMS-ben küld neki egy jóváhagyó kódot, amit a hölgynek szintén be kellett olvasnia. 

Az SMS a sértett valódi bankjától érkezett, de természetesen nem az állítólagos ügyfélazonosítás volt a célja, hanem az, hogy egy nagyobb összeget leemeljenek a számlájáról.

pin kód ellopása

Mint a Rendőrség közölte, 1590 euró értékben vásároltak a hölgy kártyájával, amihez sajnos ő „kínált tálcán” minden szükséges adatot.

A Rendőrség ismét kiemelte, hogy soha ne adjuk meg a bankkártyánkhoz tartozó vagy az online banki ügyintézéshez szükséges adatokat, és soha, senkinek ne küldjünk másolatot az okmányainkról.

Az igazi bank sosem kér kártyaszámot!

Ha valóban a bankunktól keresnek, kizárólag a nevünket, a születési helyünket és időnket, illetve a lakcímünket kérik el, a bankszámlánk és a bankkártyánk számát soha!

„A legkisebb kétség esetén is szakítsa meg a hívást, és a bankkártyája hátoldalán található hivatalos telefonszám felhívásával ellenőrizze a tájékoztatás valóságtartalmát! Ezen a számon – ha szükséges – a számlájához és bankkártyájához kapcsolódó tranzakciókat is azonnal letilthatja” – tanácsolták a Rendőrség naprakész munkatársai.

Nyitókép: Getty Images