Család

Felnőttként találta meg az ikertestvérét, aki hét évvel idősebb nála

A brit nőnek nem mindennapi története van: felnőttként ismerte meg biológiai szüleit és ikertestvérét is, aki egy furcsa oknál fogva hét évvel korábban született, mint ő.
2024. Február 09.
babacipők
Kép: Getty Images

A brit Isabel Paterson már felnőtt volt, amikor megtudta, hogy biológiai szülei Marie Flatekval és Colin Tortoise. A pár sok évvel korábban egy termékenységi kezelés során három megtermékenyített petesejtet ültetettek be, és hatot lefagyasztottak. A kezelést követően a nő a lefagyasztott embriókat gyermektelen pároknak adományozta el, így született meg Isabel Paterson.

A 26 éves nő arra is fényt derített, hogy van egy ikertestvére Colin, aki hét évvel korábban született meg, mint ő, ugyanis attól, hogy különböző időpontokban születtek meg, még ikreknek minősülnek – írja a Mirror.

Isabel Paterson vérszerinti apja, Tortoise 2001-ben elhunyt, de az anyját, Flatekvalt sikerült felkutatnia: Norvégiában érte utol, és egy levélben mutatkozott be neki. „Úgy döntöttünk, hogy adományozunk, és aztán el is feledkeztünk róla. Ez egy hatalmas meglepetés! Úgy néz ki, mint mi” – mondta a lánya fotóját a kezében tartva Marie Flatekval egy brit tévé műsorban.

A műsorban személyes találkozójukra is sor került. „Ez csodálatos. Olyan, mintha egy kedves ékszered visszakerülne hozzád, miután hosszú időre elveszett” – idézi a lap Flaktevalt.

A találkozóra a ma már 32 éves báty, Colin is megérkezett, aki feltűnően hasonlít Patersonra.

„Sokkolt, hogy van egy biológiai testvérem, akiről soha nem tudtam. Napokig nem tudtam aludni miatta” – mesélte Colin. „Olyan furcsa érzés. Jobb, mint gondoltam” – nyilatkozta Paterson.