Család

Figyelmeztet az MVM: senki ne lepődjön meg a gázszámla láttán

Sorra érkeznek a megdöbbentően magas gázszámlák, a fogyasztók pedig egyre hangosabban kérdeznek: hogyan lett ekkora az összeg? Az MVM most közleményben próbálja megnyugtatni ügyfeleit.
2026. Január 14.
fűtés iskola kisfiú

Fotó: Getty

Az utóbbi hetekben egyre több háztartás számol be arról, hogy a gázszámlája a szokásosnál jóval magasabb összeggel érkezett. Sokak szerint a díjak időnként már a több százezres, sőt akár milliós tartományba is átléphetnek.

Az MVM Zrt. fogyasztói Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben próbálja megnyugtatni ügyfeleit. „Az éves szinten adható kedvezményes mennyiség semmiképpen sem vész el, mert azt legkésőbb az éves elszámolószámlában elszámoljuk minden ügyfelünknek. Ha előzőleg nem használtad fel teljes mértékben az adott havi fogyasztási időszakra jutó kedvezményes mennyiséget, akkor most a korábban fel nem használt mennyiséget is beszámítjuk Neked” – írták.

A szolgáltató szerint az ügyfelek túlnyomó többsége – több mint 90 százaléka – éves szinten belefér a kedvezményes fogyasztási keretbe.

Az egyenletes részszámlás ügyfelek esetében ez a mennyiség naparányosan oszlik el, a havi diktálással vagy hőmérsékletfüggő részszámlázással fizetők számára pedig januárban jár a legnagyobb kedvezményes mennyiség, az éves keret közel ötöde.

Ha valaki szeretné megnézni, hogy mennyi kedvezményes mennyiség áll most rendelkezésedre, az MVM Kalkulátorával most könnyen megteheti, amely ITT érthető el.

„Ha a nagy hideg és a többletfűtés miatt mégis magasabb összeg jelenne meg a számládon, és annak befizetése nehézséget okoz, részletfizetést is kérhetsz ügyfélszolgálatunkon telefonon vagy személyesen irodáinkban. A magas összegű számlák mellé automatikusan küldünk erről tájékoztatót” – írják.

A VG.hu azonban arra figyelmeztetnek, hogy  az MVM által kínált lehetőséggel az előző időszakban gázt megtakarító januári túlfogyasztóknak csak egy része tud élni, akinek például januártól ketyeg az óra, az most semekkora segítséget nem kap, hiszen számára nincs „előző időszak”. Azok sem kapnak sokat, akiknek az elszámolási éve a fűtési idény tavaly őszi kezdetén startolt, hiszen akkortól már nőtt a felhasználásuk, aligha tudtak érdemben az átlagfogyasztásuk alatt maradni.