Család

Csapatjátékosok vagyunk – így fogadta el Gisele Bündchen a pasija exét, gyereket is neveltek közösen

Gisele Bündchen egy interjúban beszélt a társ-szülőségről is Tom Brady volt párjával, Bridget Moynahan-nel.
2023. Március 24.
(Kép forrása: picture alliance/Contributor/Getty Images)

A modell nemrégiben adott interjút a Vanity Fair-nek, amiben beszélt a társ-szülőségről Bridget Moynahan-nel, akinek Bündchen volt férjével, Tom Brady-vel van egy közös fia, Jack. Fontos gondolatokat osztott meg a közös gyereknevelésről.

Bündchen-nek ma már nagyon jó a kapcsolata Moynahan-nel, de meg kellett tanulniuk kijönniük egymással.

„Azt mondtam Bridget-nek – tudod, remek a kapcsolatom vele – mondta el a lapnak a modell. – Az életben mindenért dolgozni kell. Keresztül kell menned a hullámvasúton. Vannak pillanatok, amikor akadályokhoz érsz, és le kell győznöd azokat.”

Arra a kérdésre, hogy mindig jól kijöttek-e egymással, Bündchen azt mondta, hogy ez nem így volt.

Bündchen és Brady kapcsolata azután kezdődött, hogy a férfi és Moynahan 2006-ban szakítottak, Jack pedig 2007-ben született. A modell több mint egy évig nem találkozott Moynahan-nel Jack születése után, de végül találkoztak, és megtanultak kijönni egymással, írja a Tonight.

„A szeretet mindent legyőz” – mondta el Bündchen a színésznővel és Jack-kel kapcsolatban. „Az életem sokkal gazdagabb lett, mert sokat tanultam ebből.”

Elmondta azt is, hogy igyekezett mindent megtenni, hogy minden a lehető legzökkenőmentesebb legyen Moynahan-nel. „A helyébe képzeltem magam, és azt kérdeztem: »Hogyan tudnám támogatni?« Mert végérvényesen csapatjátékosok vagyunk abban, hogy »Hogyan fogjunk ezt csinálni, hogy (Jack-nek) a legjobb élete lehessen?«.”

A modell az interjúban arról is beszélt, hogy volt férjével, Brady-vel sem szeretnének egymás ellen lenni. „Egy csapat vagyunk, és ez gyönyörű. Visszatekintek, és nincs bennem megbánás. Szerettem minden részét.”

Bündchen szívében pedig Jack-nek is helye van: „Nagyon szeretem őt”.

Gisele Bündchen és Tom Brady tizenhárom évig voltak házasok, tavaly jelentették be, hogy elválnak. Két közös gyermeket nevelnek, a tizenhárom éves Benjamin-t, és a tíz éves Vivian-t.

Bridget Moynahan egy korábbi, 2019-es interjúban a People-nek beszélt a közös gyermeknevelésről. „Tom és én úgy döntöttünk, hogy közösen nevelünk egy gyermeket, és mindketten olyan párt találtunk, akik nemcsak támogattak bennünket a gyereknevelésben, hanem úgy is szerették a gyermekünket, mintha a sajátjuk lenne” – mondta. „Szerintem ennél többet nem is kívánhatok. A fiamat szeretet veszi körül.”