Család

Gordon Ramsay arról beszélt, hogy feleségével mindig ennyi gyermeket szerettek volna vállalni

A sztárséfnek és feleségének hat gyermekük született.
2024. Január 27.
(Fotó: FOX/Contributor/Getty Images)

Gordon Ramsay nemrégiben arról beszélt egy interjúban, hogy feleségével, Tana Ramsay-vel mindig is az volt az álmuk, hogy hat gyerekük születik. A házaspár legkisebb gyermeke, kisfiuk Jesse James tavaly novemberben jött világra.

„Ez volt az álom” – idézi a sztárséf Entertainment Tonight-nak adott interjúját a People.com, amiben arról kérdezték Ramsay-t, hogy hány gyerek volt számukra az álom. „Ez volt az álom, amit megvalósítottunk”.

Jesse James mellett a párnak öt gyermeke van: lányuk, Megan huszonöt éves, az ikrek, Jack és Holly huszonnégy évesek, lányuk Matilda huszonkét éves, és fiuk, Oscar négyéves.

A közelmúltban a sztárséf a People-nek is adott egy interjút, amiben arról beszélt, hogy Oscar azt javasolta, hogy bővüljön tovább a családjuk. „Ma reggel Oscar azt mondta: »Nem lenne jó, ha Jesse-nek és nekem lenne egy kishúgunk?«. És kiköptem gabonapelyhet. Szóval, fel kellett kelnem az asztaltól, és arrébb menni” – viccelődött Ramsay, aki hozzátette, hogy alig várta, hogy felesége hogy reagál majd kisfiuk kérdésére. „Szó szerint kiköhögtem a gabonapelyhemet. Figyelj, ki tudja, igaz?” – tette hozzá.

A legkisebb gyermekük érkezését a pár teljesen titokban tartotta, és csak akkor beszéltek az új családtagról, amikor megszületett.